A végjátékban alulmaradtunk

Vasárnap Lentiben járt csapatunk, mely az őszi, érzésünk szerint érdemtelen vereségért szeretett volna revánsot venni, az előző heti győzelemből merített lendület és önbizalom segítségével. Az előjelek nem voltak éppen ideálisak, hiszen több hiányzó is volt, emiatt egy szűk kerettel kellett megoldani a találkozót. Alapvetően, a tabella alapján a Lenti volt az esélyesebb, de a lányok úgy készültek, ezúttal bebizonyítják, hogy képességekben nem rosszabbak a stabil középcsapatnál.

A mérkőzés azonban nem így indult, lassan vettük fel a kellő fordulatszámot, noha nem volt igazán tempós mérkőzés a későbbiekben sem, de nagyon bealudtunk az elején. Ennek következményeként három könnyű góllal indított a hazai gárda, akik alaposan kihasználták, hogy hazai pályán játszanak. Ennek azért is volt döntő jelentősége, mert olyannyira nem szabvány a pályájuk, hogy a kispad nem fért volna el a lelátó és az oldalvonal között, emiatt a tartalék játékosok és a szakmai stáb a lelátóra ülhetett le. Lényegében egy általános iskola tornaterme volt a helyszín, melynek további sajátja volt még, hogy a hatos és az oldalvonal között nem igazán fért el egy szélső úgy, hogy szabályos keretek között helyzetbe tudjon kerülni. Legalább másfél méterrel szűkebb játéktérről beszélhetünk, aminek azért jelentősége van, nyilván, mivel a hazaiak ott is készülnek, nekik ezekre megvannak a furfangos megoldásaik. Ezekből érték el a meccs elején a góljaikat, miközben nekünk a mostoha körülmények miatt tulajdonképpen fel kellett adnunk a széleket támadásban, ami néhány figuránkat is érintette. Szerencsére az ötödik percre sikerült valamelyest alkalmazkodunk, ennek mindjárt gól lett az eredménye. Olyannyira, hogy innentől kezdve elkaptuk a fonalat, a meccs képe teljesen megváltozott, a hazaiak tűntek tompábbnak, a mieink magabiztosabbnak. Előbb egyenlíteni sikerült (3-3), majd még egy rövid gólváltást követően fordítani is (4-6). Ebben az időszakban a csapat a Csurgó ellen mutatott játékát és küzdőszellemét idézte, megbénítva ezzel ellenfelét. Egyértelműen domináltunk és kézben tartottuk a meccset, győzelmi reményeket teremtettünk magunknak. A hazai, Gódorné Nagy Marianna vezette stáb is kereste a megoldást, hogy vajon miért oly tompa és hitehagyott együttesük. Rengeteg hibát vétettek, pontatlanok voltak, Nagy Vivien jól védett a kapunkban, a védekezésünk is jól működött. Az utolsó 10 percben sajnos nálunk is akadtak problémák, pedig 7-5-re vezettünk, de ekkor teljesen kiengedtük a mérkőzés irányítását a kezünkből, kapkodni kezdtünk, a Lenti pedig önmagához képest hatékonyabb lett és fel is gyorsult. Ez a harmincadik percre a fordításhoz volt elegendő (9-8). Függetlenül a félidő végétől, vitathatatlanul nyernünk kellett volna az első 30 perc alapján.

A második játékrészben kissé megint bealudtunk, előbb a GÓ-NA együttese növelte előnyét egy szerzett góllal, majd büntetőt hibáztunk. Újabb gólt kaptunk, de mínusz háromnál sikerült megint talpra állni és egy gólra feljönni, ami azt mutatta, a tartását nem veszíti el csapatunk. Ezután egy hosszabb periódus következett, mely során folyamatosan 2-3 gólos hátrányban próbáltunk kapaszkodni, ám sajnos további hétmétereseket hibáztunk, így aztán nem sikerült közelebb kerülni a vendéglátókhoz. A 46-ik perctől kezdve pedig az egy héttel korábbi végjátékunk inverze következett, de akár azt is lehetne mondani, hogy az őszi Petőfi SE - Lenti meccs hajrájának lenyomatát láttuk ismét. Történt ugyanis, hogy mindössze kétgólos hátránynál sikerült egy 1-6-os időszakba beleszaladni, ami miatt a meccs végül is eldőlt. Még abban a helyzetben is próbáltunk kapaszkodni, szereztünk is gólokat, de a védekezésünk sem volt már annyira hatékony, hogy ledolgozzunk hátrányunkból, a végére pedig több eladott labdánk lett, talán az erőnkkel is elkészültünk és emiatt lerohantak minket, a belelkesült hazaiak. Az első félidő alapján még ők sem számíthattak arra, semmi jel nem utalt rá, hogy végeredményben 9 góllal maradjunk alul, egy olyan mérkőzésen, amelyen még 14 perccel a vége előtt is pont, vagy akár pontok is elérhetőek voltak.

Az összecsapás alatt Szász – Reichert Szabina 11 góllal a legeredményesebb játékos lett, Nagy Vivien pedig kiválóan, 42,5%-al védett. Ők ketten egyénileg kiemelkedtek csapatunkból, de ameddig szoros volt a csata, addig mindenki mást is dicsérni lehetett küzdőszelleméért, hozzáállásáért. Az utolsó percek nagyon nem sikerültek, nagy kár a 3 elhibázott büntetőért is, de nem is csak ezen múlott. Az biztos, még mindig sokkal emészthetőbb ez a vereség, mint a tavasz elejei meccseken látottak, hiszen azért ezen a bajnokin is volt játék, elképzelés és küzdelem. Kondícióval és koncentrációval jobban kell bírni a meccsek hajráját, úgy, ahogy a Csurgó ellen is történt, akkor jönni fog az eredmény is. Sajnos most is olyan érzete volt az embernek, mint ősszel, képességeket tekintve egy semmivel sem jobb csapattal szemben maradtunk alul. Csüggedni nem szabad, lesz ez még jobb is, talán már a hétvégén!

Hajrá Fonyód!