Zamárdi, 5-0-ás vereség, sárdagasztás, kilátástalan, elképzelés nélküli játék, egyéni hibák tömkelege. Nem nehéz megállapítani, milyen lelki állapotban várhattuk a Balatonföldvár elleni, lassan létfontosságú mérkőzést. A hiányzók egyre csak bővültek, a sok nehézség ellenére sikerült 11 embert csatasorba állítani. Részsiker.
Mert ami utána jött, az mindennek nevezhető, csak sikernek nem. Az eddig nyeretlen, sőt pontot sem szerző, abszolút utolsó Balatonföldvár 2-0-ás győzelmet aratott. És, hogy még mélyebbre süllyedjünk, elképesztő fegyelemzetelnségek után három játékost is kiállított a játékvezető, így a következő mérkőzésen - Öreglakon - még nem tudni ki lesz az a tizenegy ember, akik a kezdő sípszónál a pályán lesznek.
Gyakorlatilag örülhettünk, hogy már nem az első félidőben kerültünk hátrányba, hiszen a vendégek több alkalommal is csak a szerencsének köszönhetően nem szereztek gólt. Igaz, akadt nálunk is lehetőség. Bogdán Krisztián óriási ziccerben hibázott. Gyenge színvonalú találkozón inkább a mezőnyben folyt a játék, így nem volt meglepő, hogy a csapatok gól nélküli döntetlennel vonulhattak az öltözőkbe, hogy a fordulás előtt frissítsenek egy kicsit.
Na nem mindenkinek sikerült a frissítés, hiszen egy figyelmetlenség - vagy inkább meg nem értés - után előnybe kerültek a vendégek. Majd nem sokkal később emberelőnybe, hiszen egy kakaskodással kezdődő, majd verekedésbe torkolló eset után két játékosunkat is az öltözőbe vezényelte Benke sporttárs. Hogy ne unatkozzanak, a vendégektől is kiállított egy játékost - tegyük gyorsan hozzá, mindegyik jogos volt -, így kilenc emberrel folytattuk a találkozót. Nem sokáig, ugyanis Keöves Andris megkapta második sárga lapját, ami után kettős emberhátrányba kerültünk.
Ezelőtt is óriási volt a tanácstalanság, hiszen külső segítségre nem nagyon számíthattunk, kettős emberhátrányban meg csak futkároztunk a labda után. Sajnos ezt ki is használták a vendégek, és megszerezték első győzelmüket a bajnokságban. Ennyi.
Gólszerzők: Füge (60. p. 10 méteres lövés), Németh (77. p. 9 méteres lövés)
Piros lap: Dancs (65. p. meglökte ellenfelét), Erdei (65. p. megrúgta ellenfelét), Keöves (72. p. második sárga lap után) ill. Poklos (65. p. ütlegelte földön fekvő ellenfelét)
Koszics Károly:Nagyon gyenge színvonalú találkozón várható volt, hogy csak nüánszok döntenek. Nem elég, hogy ismét formán kívül játszottunk, tetéztük azzal, hogy súlyos fegyelmezetlenségeket követtünk el. Ez a következő fordulókban igencsak megnehezíti a dolgunkat.
Balassa Ferenc: Gratulálok a csapatnak. Végre megízlelhettük a győzelem ízét.
Ifj. mérk.: Fonyód – Balatonföldvár 7-1 (4-1)
Gólszerzők: Borsi 2, Slezák 2, Tapolcai, Schelhammer, Bogdán ill. Porédos