Tüzesen süt le a nyári nap sugára... Sokan nem szeretünk ilyen időben futballozni. Hát még az ellenkezőjében. A vasárnapi, Zamárdi elleni összecsapáson rég nem látott, sárral, iszappal, és mindennel, ami a vízhez köthető talajjal fogadott minket a házigazda, az esős napokat követően. Érdemes lett volna átgondolni, hogy ilyen irreális viszonyok között le kellene-e játszani a mérkőzést, azonban Fellai István játékvezető játékra alkalmasnak találta a gyepet, így pontban 16.00-kor elkezdődhetett a találkozó.

Vagy inkább mondjuk úgy, sárdagasztás. A hazaiak kétség kívül jobban alkalmazkodtak a viszonyokhoz. Nem meglepő módon ellenünk jöttek össze először, így a több kulcsjátékost is nélkülöző csapatunknak nem volt könnyű dolga. A szokásos figyelmetlenség után kapott gól meg különösen megnehezítette ezer sebből vérző csapatunk dolgát. A folytatás sem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna. Csak nagy nehézségek árán jutottunk át saját térfelünkről az ellenfél tizenhatosának közelébe, igazán nagy helyzetet nem is sikerült kidolgozni.

A küzdésre - sokak véleményével ellentétben - nem lehetett panasz, de a képességeink sajnos elmaradtak a hazaiakkal szemben. Molnár Ferenc és Sallai Tibor egymás után alakították ki a helyzeteket, amikből jöttek a gólok is. Talán joggal vetődött fel a kérdés, hogy mi volt a taktika alapja? Mi volt az, ami segíthetett volna a vereség elkerülése ellen? A választ már nem kapjuk meg. Mindenesetre talán jobban is felkészülhetnénk egy-egy találkozóra. A morálon sürgősen változtatni kell, mert ott találjuk magunkat, mint a tavalyi bajnokságban. Most még nem késő felébredni. Fura módon, talán ez a súlyos vereség segíthet abban, hogy az ébresztő ne késsen, és ideje lenne rádöbbenni, hogy a hibák egymásban keresése nem jelent megoldást a gondokra. Pont.