A tavaszi szezon második fordulójában tovább folytattuk gyenge szereplésünket. Még nem ébredt fel a csapat téli álmából. Azt a kőröshegyi csapatot fogadtuk, akikkel korábban sem játszottunk sima meccseket, de ennek ellenére, figyelembe véve a tabellán elfoglalt helyüket győznünk kellett volna. Az első félidőben újra előjött az a probléma, hogy nem bírunk felpörögni időben. A támadásoknál nem találtuk helyünket, egyszerűen nem sikert semmit kezdeni a labdával. A védekezés terén a szögletek illetve beívelések-akár szabadrúgásból-jelentettek gondokat. Említett szituációból gólt is kaptunk, egy távolról beívelt szabadrúgást megcsúsztatott a vendégek játékosa, amely végül a hálónkban kötött ki. Próbálkoztunk mi is egyszer-egyszer, Mercz Laci közeli fejesét nagy bravúrral védte a vendég portás, Kovács Milán izmos szabadrúgása sem sokkal ment fölé, de egyelőre nem sikerült gólt szereznünk. A második játékrészre összekaptuk magunkat, szokás szerint. A kőröshegyieknek nem igazán sikerült a kapunk közelébe sem menni, kivéve a messziről felívelt a labdákat, amelyek olykor-olykor okoztak ugyan galibát, de ziccer-lehetőséget nem, Pernecz Petinek védenivalója szinte nem is volt ekkor már. A mezőnyben a vendégek hozták a szokásos formájukat, többször kemény és durva belépőkkel, odaszólásokkal. A feszültséget mi is átvettük rövid időre, de aztán sikerült levetkőzni magunkról. Azonban érdemes megemlíteni a szabálytalanságokkal kapcsolatban, hogy még az első játékrészben Mercz Lacinak a tizenhatoson belül a bokájára csúsztak miután továbbpasszolt egy labdát és a játékvezető semmit sem fújt, pedig tizenegyes lett volna. Szintén csapatkapitányunknak volt még egy nagy helyzete, amikor is egy általa szélről betolt labdát rúgott fölé, melybe újheggyel a vendég portás is beleért még. Odaszögeztük a kőröshegyieket a kapujuk elé, de csak nem sikerült gól szerezni még, Kovács Norbert és Molnár Ákos szabadrúgása sem talált magának utat a kapuba ezen a játéknapon. Ekkor Koszics Károly Bogdán Krisztiánt és Erdei Barnát is a pályára küldte csatársorba, valamint az addig védekező feladatait igen jól ellátó Dékány is támadópozícióba lépett előre. Már majdnem lerágtuk az összes körmünket és már újra az fordult meg a fejünkben, hogy ismét vereséget szenvedünk szégyenszemre-pedig próbálkozgattunk még például Erdei által, akinek szintén elkerülte közeli fordulatból ellőtt labdája a kaput-amikor is Bogdán Krisztián az utolsó utáni pillanatban megcélozta a jobb alsó sarkot és a kapuba talált, ezzel 1 árva pontot (de lehet, hogy fontos pontot) megmentve. A középkezdés után a spori le is fújta a mérkőzést. Az ember érzése hasonló volt mint Bábonymegyeren, de szerencsére sikerült döntetlenre menteni a mérkőzést. Ez is rettentően kevés és nem csak ennyi van a csapatban, ennél sokkal több, igenis hozni kell az ilyen meccseket, úgy, mint ősszel. Az eredmények úgy alakultak, hogy nagyon a nyakunkba érkeztek a mögöttünk lévők, de még tartjuk a második helyet, tartjuk a reményt a feljutásra. Nehéz időszak jön, de jövő héten mese nincs győznünk kell a kiliti műfüves pályán. Hajrá Fonyód!