20. Forduló: Fonyód - Kereki 3:1 (2:0)
2008.04.04. 09:54
Az előjelek, mármint a rengeteg hiányzó, nem tehettek minket teljesen biztossá, hogy itthon tudjuk tartani a 3 pontot. De azért itthon kötelező volt a győzelem, amit sikerült is abszolválni. Ennek ellenére nem úgy indult a találkozó, hogy sima meccs lesz. Nem is volt az. A vendégek veszélyes támadásokat vezettek, illetve kihasználták a hibáinkat és egy-két lehetőségüknél bizony a szerencsére is szükségünk volt, hogy nem kerültünk hátrányba. Aztán egy formás támadás végén, Dr. Savanyó érkezett a kipattanó labdára és megszerezte első fonyódi találatát tétmeccsen (1:0). Majd nem sokkal később egy még szebb akciót követően Erdei Barna mattolta a vendég kapust Mercz Laci tökéletes centerezését követően (2:0). Azt hittük, hogy már miénk a meccs, annak ellenére, hogy Koszics Károly felhívta rá az öltözőben a figyelmet, hogy még koránt sem nyertük meg a találkozót. A vendégek egy figyelmetlenséget követően szépítettek (2:1) és bizony lehetőségük is volt az egyenlítésre azonban a szerencse Szabó Rolival volt ezúttal. A legjobbkor jött Bogdán Krisztián gólja (3:1), hiszen teljesen összeestek a vendégek. Előtte is adódott helyzetünk, de a ziccereket sem tudtuk értékesíteni, izgalmassá téve a hajrát. Nagyon fontos győzelmet arattunk, hiszen egy vereség sokba kerülhetett volna. Kovács Peti sajnos rásérült a bokájára neki és a többi "lábadozónak" is mielőbbi gyógyulást kívánunk ezzel a győzelemmel. Illés Norbinak gratulálunk első felnőtt bajnoki mérkőzéséhez, ahogy azt már a vezetőedző meg is említette itt a honlapon. Illetve szintén gratulálunk Antal Péter fiatal kapusnak is, aki először mutatkozhatott be hálóőrként a mérkőzés végén. Valamint üdvözöljük újra a csapatban Dinnyés Istit! Hajrá Fonyód! Jövő héten Ságváron lesz a randevú...
Fonyód - Kereki 3:1 (2:0)
Fonyód, 50 néző Vezette: Tabi G 9
Fonyód: Szabó R 7 ('88 Antal P) - Németh N 6, Bognár T 5 ('62 Fenyvesi F 6), Kovács P 6 ('31 Illés N 5), Dancs N 5 - Dinnyés I 5 - Erdei B 6, Kristóf Gy 5, Dr. Savanyó I 7, Mercz L 6 - Bogdán K 5! Vezetőedző: Koszics Károly: Alakulhatott volna másképp is az eredmény, mi jókor rúgtuk a gólokat. A vendégek viszont elhibázták a helyzeteiket. Volt egy kis szerencsénk, de azért tettünk is érte.
Kereki: Berkes F - Herczeg Zs, Pete L, Vinkler R ('55 László K), Király I, Mészáros Sz, Nagy N, Jónás Cs, Berkes R, Csulik G, Papp R ('52 Rompos J)! Vezetőedző: Herczeg Zsolt: Nem érdemeltünk vereséget, sok kidolgozott helyzetünkből egyet tudtunk értékesíteni. Köszönjük a játékvezetőnek és segítőinek a kítűnő játékvezetést. Sportszerű játék mind a két részről.
Gólszerzők: '11 Dr. Savanyó I (6 méteres lövés), '18 Erdei B (7 méteres passz), '79 Bogdán K (7 méteres lövés) ill. '51 Papp R (7 méteres kapáslövés)
Sárga lap: '85 Bogdán K (kapus akadályozásért)
Ifjúsági mérkőzésen: Fonyód - Kereki 11:0 (6:0)
Az ellenfél lesreállítását ügyesen kihasználó csapatunk magabiztos, kiütéses győzelmet aratott szerény képességű ellenfele ellen. Nagyszerű támadásokat vezettek fiaink, esélyt sem adva a Kereki csapatnak.
Gólszerzők: '4 Sütő Sz, '8 Cserti Csapó B (egyéni akció), '19 Fellai Á (15 méteres bombagól), '23 Cserti Csapó B (egyéni akció), '27 Fellai Á (8 méteres passz), '45 Erdélyi M (12 méteres lövés), '61 Cserti Csapó B, '68 Erdélyi M, '69 Erdélyi M, '78 Lukácsi D, '81 Kázsmér N
|