19. Forduló: Buzsák - Fonyód 3:0 (0:0)
2008.03.28. 13:27
Aki az eredményre tekint, de a mérkőzést nem látta, újra kijelentheti, hogy érvényesült a papírforma. Ez viszont korántsem volt ilyen egyszerű, főleg nem a buzsákiak számára az első félidőben. A rengeteg hiányzó ellenére, a kezdő tizenegy burkot öltött magára és nem engedte érvényesülni a hazaiakat a góllövésben. Ebből a burokból ráadásul többször is sikerült kitörnünk. Az első nagy helyzet Dr. Savanyó nevéhez fűződik, aki tiszta helyzetből sajnos nem tudott betalálni. Később újra ő villanhatott volna, de ismét kimaradt a helyzet. Közben a hazaiak is próbálkoztak, többször kerültek a kapu közelébe és alakítottak ki veszélyes szituációt. Egyszer Szabónak is kellett védenie egy közeli labdát, máskor pedig vagy a védők vagy a kapufa hárított. A második játékrész tehát 0-0-ás állásból indult. Sejthető volt, hogy a buzsákiak nyomás alatt fognak tartani minket, ami részben meg is valósult. Ennek eredménye lett egy hibát követően, hogy a hazaiak csatára Szabóra egy az egy vihette a labdát és el is lőtte laposan a keze mellett:1-0. Aztán majdnem megtörtént amire nagyon vártunk volna. Dancs került helyzetbe, de közelről a kapust találta el, ráadásul a kipattanó is kimaradt. Talán ha középre passzol.. de ezen már kár rágódni, ott és akkor ő ezt a lehetőséget választotta. A félidőben az ékként játszó Bognár Tomit, Antal Peti váltotta, ismét csak mezőnyben a fiatal kapus. Edzőnk is beállt, Bogdán Krisztiánt váltotta. A vége felé nagyon beszorultunk. A hazaiak ismét átrágták magukat védelmünkön és újra betaláltak:2-0. A vége előtt egy perccel ráadásul büntetőhöz is jutottak, amit értékesítettek is:3-0. Ezzel kialakítva a végeredményt. Tisztesen helytálltunk Buzsákban, szégyenkezésre semmi ok. Persze újra pont nélkül maradtunk. Két kőkemény meccsen túl vagyunk, de újabb játékosok estek ki a csapatból:Erdei Barna és Bognár Tomi. Nincs súlyos bajuk, de valószínű nem számíthatunk rájuk a következő meccsen, orvosi kivizsgálásra, lábuk pihentetésére van szükség. Forró Zsolti is jelezte, hogy a következő fordulóban nem tud pályára lépni egyéb elfoglaltsága miatt. Bogdán Tomi pedig megkapta harmadik sárga lapját, rá egy meccses eltiltás vár. Jövő héten Kereki érkezik hozzánk, azon a meccsen kötelező lesz a győzelem. Hajrá Fonyód!
Buzsák - Fonyód 3:0 (0:0)
Buzsák, 120 néző Vezette: Nagy A 9
Buzsák: Gálosi C 7 ('88 Horváth B) - Varga G 6, Tárnoki B 6, Kecskés B 6, Szűcs B 5 ('83 Babina Zs), Pasztusics Á 5, Ceglédi Cs 6, Kesztyűs R 6 ('73 Koszics G), Szecsődi G 5 ('83 Márkus), Bihari Á 6, Rosta I 6! Vezetőedző: Koszics István: Kötelező győzelem volt, ez a feladat mindig nehéz. Nehezen tudtuk feltörni a masszívan védekező ellenfél védelmét. Kontráik veszélyesek voltak, háromszor azért sikerült betalálni a vendégcsapat kapujába. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez, de a játékhoz nem.
Fonyód: Szabó R 6 - Forró Zs 7, Erdei B 6, Németh N 5, Bogdán T 6 - Dancs N 5, Kristóf Gy 5, Dr. Savanyó I 7, Mercz L 6 - Bogdán K 5 ('80 Koszics K) - Bognár T 5 ('46 Antal P)! Vezetőedző: Koszics Károly: Megérdemen nyert a labdát többet birtokló hazai csapat, de ebben a tartalékos összeállításban is több gólszerzési lehetőséget elszalasztottunk. Nem vallottunk szégyent.
Gólszerzők: '52 Bihari (17 méteres gurítás), '76 Rosta I (15 méteres gurítás), '89 Tárnoki (11-es)
Sárga lap: '48 Bogdán T (gáncsolásért)
Ifjúsági mérkőzésen: Buzsák - Fonyód 3:4 (1:3)
Az első félidő elején magabiztos 2:0-ás előnyre tettünk szert, majd érthetetlenül leültünk, ami majdnem megbosszulta magát. Még a félidő vége előtt sikerült megszerezni a harmadik gólunkat, ami megnyugtatta a csapatot. Majd a második félidőben a végig nagyon jól védő, a mezőny legjobbja Poór Peti tartotta bennünk a lelket és Pék Gyula gólja, amivel sikerült elhozni a 3 pontot.
Gólszerzők: '31 Bogdán D, '57 Bogdán D, '75 Bogdán D ill. '15 Sütő Sz (5 méteres fejes), '17 Sütő Sz (14 méteres lövés), '40 Erdélyi M (4 méteres fejes), '72 Pék Gy (2 méteres passz)
|