5. Forduló: Kereki - Fonyód 1:1 (0:0)
2007.09.12. 17:28
Mit is lehet írni, egy ilyen mérkőzés után? Most mondjuk azt, hogy éppen megvoltunk 11-en, hogy a hazai csapat helyzet nélkül talált egy gólt, mi ziccereket hibáztunk, és a játékvezető az utolsó 20 percben az aszisztenseivel együtt azt sem tudta, hogy mit csinál? Inkább nézzük, mi is történt a meccsen! Már az elején vezethettünk volna, akár két góllal is! Történt, hogy Kristóf Gyuri gondolt egyet, és jó 20 méterről lőtt a léc alá, amit a hazai kapus hárítani tudott. Nem sokkal később Bogdán Krisztián hibázott ordító nagy helyzetben. Dinnyés Isti előtt is akadt egy helyzet, egy oldalról bejövő labda megpattant a görönygyös talajon és így nem tudott a hálóba továbbítani. Majd a félidő vége felé Fenyvesi és Mercz tornásztatták meg a hazai kapust. A szerény képességű, de sportszerű hazaiakban csak a portásuk tartotta a lelket, akit egyébként nem is nagyon kedvelnek a hazai játékosok, nem tudni miért? De ez legyen az ő bajuk! A második félidő, egy kicsit langyosabban kezdődött a mi szempontunkból! Egészen a 68. percig kellett várni a gólunkra, amikor Dinnyés Isti csúsztatott Bogdán Krisztián elé, aki 2-3 lépés után átivelt a hosszú oldalon érkező Mercz Lacihoz, aki egy pattanás utáni kapáslövésből a hálóba továbbította a labdát! 1:0! Kis idő múlva Fenyvesi Flóri hozta helyzetbe Bogdán Krisztiánt, de nem tudott túljárni a hazai kapus eszén! Sajnos, ahogyan az lenni szokott, egy bedobás után gólt szereztek a hazaiak! Nem tudni, hogy egyáltalán valaki beleért-e a labdába, mindenestre az tény, hogy a játékvezető a partjelző intésére gólt ítélt. Véleményes szituáció volt, annyi biztos! A hazaiak a gól után még lelkesebbek lettek, de gól már egyik oldalon sem született, maradt az 1:1!
Kereki - Fonyód 1:1 (0:0)
Kereki, 50 néző Vezette:Veszner Zs 8
Kereki: Berkes F - Herczeg, Vinkler, Király ('80 Pete), Mészáros, Nagy, Jónás, Berkes R, László ('56 Csulik), Papp ('46 Dudás), Bolevácz! Vezetőedző: Herczeg Zsolt: Küzdelmes mérkőzésen egy pont.
Fonyód: Koszics K 0 - Forró Zs 6, Kovács N 6, Kázsmér N 6, Bogdán T 5 - Kristóf Gy 5, Fenyvesi F 5, Dinnyés I 5, Mercz L 6 - Kovács P 5, Bogdán K 5! Vezetőedző: Koszics Károly: Továbbra is különböző okok miatt sok a hiányzónk. Ennek ellenére ezt az összecsapást így is meg kellett volna nyernünk. Sajnos a helyzeteknél vagy rossz döntést hoztunk, illetve a hazai kapus védett remekül. Az első félidőben mezőnyfölényben játszottunk. Rögtön az elején Bogdán Krisztián lőtt ígéretes helyzetből mellé. Aztán Dinnyés Isti is szerezhetett volna gólt. Kristóf Gyuri és Fenyvesi Flóri távoli lövését védte a kapus jó érzékkel. Mercz Laci fejesét pedig nagy bravúrral. Fordulás után Mercz Laci Bogdán Krisztián átadásából ballal lőtt a kapuba. A hazaiak szögletekből és partdobásokból próbálkoztak. 1:0-s vezetésünkél Bogdán Krisztián kihagyta a kihagyhatatlant. A hajrában egy partdobás utáni kavarodásból jutott a kapunkba a labda. Az, hogy valaki hozzáért vagy sem, ezt már nem tudjuk meg. Minden esetre volt már rá példa, ha mi rúgtunk ilyen gólt, azt nem adták meg. Sajnos Gável partjelző és a bíró a második játékrészben sokat tévedett a kárunkra.
Gólszerzők: '80 Herczeg Zs (3 méteres csúsztatás?) ill. '68 Mercz L (12 méteres kapáslövés)
Sárga lap: '42 Király I (szövegelésért), '80 Berkes R (buktatásért) ill. '85 Fenyvesi F (szövegelésért), '89 Kristóf Gy (reklamálásért)
Egyéni értékelések:
Koszics K: nem volt védenivalója
Forró Zs: sokáig hiba nélkül játszott, a hajrában azonban néha bizonytalankodott
Kovács N: végig érződött a játékán a magabiztosság
Kázsmér N: megilletődöttség nélkül, bátran játszott
Bogdán T: védőfeladatát ellátta, a végén azonban sok felesleges szabálytalanságot követett el
Kristóf Gy: az első félidőben még veszélyes volt a kapura, később elfáradt
Dinnyés I: amíg bírta erővel jól teljesített, aztán az idő haladtával a védekezést "hanyagolta"
Fenyvesi F: ezúttal nem tudta megfelelően irányítani a csapatot, de így is volt egy ziccerlabdája
Mercz L: a szokásos felfogásban játszott, újra gólt szerzett
Kovács P: el-el tűnt a védők szorításában, a kapura egyáltalán nem volt vezélyes
Bogdán K: látszott rajta az akarat, adott egy gólpasszt, viszont két ordító helyzetet elpuskázott
Hiányzók:
Csapó Z - lábujjsérülés, Bognár R - vendéglátás, Francsics R - izomhúzódás, Németh Á - nem szólt, csak a meccs után, Lőrincz R - izomhúzódás, Molnár Á - betegség, Erdei B - futóverseny, Kovács M - lakodalom, Rómer R - hajózás, Németh N - hajózás, Szalai Z - dolgozott, Szabó R - munkahelyi elfoglaltság, Nagy A - ??? = nem is olyan rossz a névsor
Ifjúsági mérkőzésen: Kereki - Fonyód 1:2 (1:1)
A 10 emberrel felálló hazai csapat ellen, már az első félidőben több góllal is vezethetettek volna ifjoncaink, de minden helyzetet rendre elpuskáztak. A második félidőben sem változott a helyzet és Babodi Gergő 25 méteres bombagóljával sikerült megszerezni a 3 pontot! Szép volt fiúk!
|