Fonyód-Somogyvár 2:4
2007.03.01. 15:18
Lejátszotta utolsó edzőmeccsét a csapat a bajnoki rajt előtt! Ideális időben kezdődött a mérkőzés a megyei I-ben szereplő Somogyváriak ellen. A Cservölgyi Tibor vezette mérkőzésen a csapatok próbálták játszani saját játékukat. A Somogyváriak hosszú előreívelésekkel próbáltak helyzetbe kerülni, míg a mi fiaink a gyors kontrákban bízhattak. Mégis egy jobb oldali szabadrúgás után szereztünk vezetést! Kovács Norbert kanyarította be a labdát, ami a tétovázó védőkről Gál István elé került, aki higgadtan egy pattanás után a jobb sarokba vágta be a hazaiak vezető találatát. Nem kellet sokat várni az egyenlítésre. Ismét egy pontrúgás, jelen estben szöglet, és a vendégek Fazekas K. fejesgóljával egyenlítettek. Majd egy rövidzárlat keletkezett a védelem bal oldalán és ezt a rutinos Somogyváriak, Gyurákovics Zsolttal az élen ki is használták. 3:1-el vonultak pihenőre a felek. A szünetben Koszics Károly átszervezte csapatát, és 4-4-2-es hadrendben küldte pályára fiait. Ez úgy látszott bejött, hiszen a hazaiak felvették a versenyt az egyel magasabb osztályban szereplő vendégekkel szemben és Bogdán Krisztián révén sikerült is a szépítés. Az ellenféltől kapott labdát a 16-oson belül átvette, majd egy csel után laposan a bal alsó sarokba lőtt. A játék vége előtt még született egy vendéggól, amivel kialakult a 4:2-es végeredmény. A csapat: Fáncsi B - Németh N, Szeglet L, Bogdán T ('46 Káldi F) - Kovács M - Mercz L, Gál I - Kristóf Gy, Kovács N, Németh Á ('46 Bogdán K) - Molnár Gy. Jövő héten már pontokért játszik csapatunk, ellenfelünk a Balatonszabadi lesz. Addig is Hajrá Fonyód!
Képek a meccsről!
|