A folytatásban a már jól megszokott győzelmek. A Lengyeltótit és a B.keresztúrt is megvertük! |
|
2013.04.09. 20:39 |
Április 2-án a középmezőnyben szereplő, de az elmúlt évekből kiindulva nagy riválisunknak számitó szomszéd Lenygeltóti csapatához utaztakU-16-os legényeink.
0-0-ás félidőt követően a második játékrészben potyogtak a gólok. Szerencsére a hazaiak hálójába leginkább. 4-1-es, nagyon szép győzelmet arattunk! Gőlszerzők: Fenyár J., Fehér Bertalan 2, Rostás J.
Három nappal ezután már következett is az újabb találkozó, ezúttal hazai pályán fogadtuk a B.keresztúr csapatát, akik a tabella végén állnak a B.szárszó csapatával együtt. A félidőben "meglepetésre" csak 1-0-ás előnnyel rendelkezdtünk, ezt követően azonban sorra gyártottuk a gólokat, igy a végére az 1-ből 8 lett! Végredemény: 8-0. Gólszerzők: Rostás 3, Pamuki M 2, Fehér B., László Szilveszter, Fenyár J.
|
 |
Barcsi VSE - Petőfi SE Fonyód 28-10 (12-5) |
Gál Tamás |
2013.04.01. 18:36 |
Deja Vu!
Barcson tettük tiszteletünket a húsvét előtti hétvégén, az ünnep alatt pedig szabad volt a hétvégénk. A Dráva Völgyében tett látogatásunk nem igazán kecsegtetett sok jóval, tekintettel arra, hogy ellenük idáig rendre súlyos vereségeket szenvedtünk, esélyünk sem volt a pontszerzésre. Ezúttal tovább nehezítette helyzetünket, hogy kevés játékos állt a szakmai stáb rendelkezésére, így sem kondicionális, sem taktikai téren nem volt igazán tartalék együttesünkben.
|
 |
HETI PROGRAM |
|
2013.03.29. 22:28 |
LABDARÚGÁS:
2013.03.28. péntek:
U-16-os bajnokság, északi-cs, 18. forduló (előrehozott),15 óra: Balatonszemes-Fonyód
03.30. szombat
A Kéthely elleni ifjúsági és felnőtt mérkőzés a pálya alkalmatlansága miatt elmarad! Pótlás később!
NB2-es csapataink a hétvégén nem játszanak! Legközelebb 04.09-én a Dombóvár otthonában lépnek pályára.
KÉZILABDA:
A Petőfi SE és a Niké SE női kézilabda csapatai szintén nem játszanak mérkőzést a hétvégéN.
EZEN A HÉTVÉGÉN TEHÁT NEM LESZNEK SEM LABDARÚGÓ SEM KÉZILABDA MÉRKŐZÉSEK. KIVÉTEL AZ U-16-OS CSAPAT MÉRKŐZÉST, MELYET A MAI NAPON MÁR LEJÁTSZOTTAK BALATONSZEMESEN. 5-2-ES FONYÓDI GYŐZELEMMEL ZÁRVA.
|
 |
A 2013.03.30-ra (szombat) kiirt Kéthely elleni ifjúsági és felnőtt mérkőzés a pálya alkalmatlansága miatt elmarad. |
|
2013.03.29. 22:04 |
Értesitjük a kedves nézőket, hogy a holnapi mérkőzés az elmúlt napok rossz időjárása, ezáltal a pálya használhatatlansága miatt nem kerül megrendezésre. Pótlás későbbi időpontban!
|
 |
Győzelem majd vereség az U-16-os csapat első két tavaszi mérkőzésén |
|
2013.03.29. 21:51 |
Felemásra sikerült a legfiatalabb korosztály tavaszi kezdése.
Március 23-án a Somogyvár csapata látogatott hozzánk. A vendégek ellen nem volt gond a játékonukkal, fölényesen 5-1 arányban sikerült legyőzni őket. Rostás Józsi 4 gólt is szerzett, mellette Sefcsik Dominik talált még a hálóba.
Március 28-án a nagy vetélytárshoz látogattunk Balatonszemesre. Bár nyugtatónak mondható a két csapat közötti különbség pontokban, ennek ellenére mégis elveszitettük a mérkőzést, 2-1-es félidőt követően 5-3-ra kikaptunk. Gólszerzők: Pamuki Márk 2, Rostás
A két csapat közötti különbség igy 3 pontra csökkent, de szerencsére mi egy meccsel kevesebbet játszottunk, mint ők.
|
 |
NB2 - Felemásra sikerült a 19. forduló |
|
2013.03.24. 16:16 |
A hideg, zord időjárás ellenére megtartották az U19-es csapatok mérkőzéseit Fonyódon. A vendég Nagykanizsa két meccsen három ponttal távozott..
|
 |
Balatonberény - Fonyód 0-3 (0-0) |
|
2013.03.23. 19:07 |
Gyenge első félidőt követően magabiztos győzelmet szereztünk Balatonberényben... Az ifi 12-t vágott a hazai csapatnak, nulla kapott mellett :)
|
 |
HETI PROGRAM |
|
2013.03.22. 15:19 |
LABDARÚGÁS:
2013.03.23. szombat
megye U-16, 13. forduló (a 12. forduló 04.11-én kerül megrendezésre a Tab ellen idegenben)
10 óra: Fonyódi Petőfi SE U-16 - Somogyvár KÖSE U-16
megye II.o. északi-cs. 19.forduló:
ifjúsági m.: 13 óra: Balatonberény SE - Niké SE
felnőtt m.: 15 óra: Balatonberény SE - Fonyódi Petőfi SE
03.24. vasárnap:
NB2 dél-ny.-i cs., 19. forduló:
10:30 óra, Niké PSE-Fonyód U-17 - UFC Nagykanizsa U-17
12:30 óra, Niké PSE-Fonyód U-19 - UFC Nagykanizsa U-19
KÉZILABDA:
NB III Somogy-Zala bajnokság, nők, 14. forduló:
03.24. vasárnao:
14:30 óra: Barcsi VSE - Petőfi SE
15 óra: Niké SE - Csurgói NKC
|
 |
Balatonboglári SC - Petőfi SE Fonyód 30-20 (14-8) |
Gál Tamás |
2013.03.20. 23:33 |
Bogláron a papírforma érvényesült
Vasárnap délelőtt bepótoltuk az első tavaszi fordulóból elhalasztott szomszédvári rangadónkat. Ezeknek a mérkőzéseknek mindig van pikantériája, emellett több játékosunk is megfordult a BBSC-ben, de ez fordítva is igaz: akad olyan boglári játékos, aki még a régi, nb2-es Fonyódban játszhatott, de volt olyan is, aki tavaly még minket, most az ellent erősítette, Bors Éva személyében. Az őszi szereplés alapján azt lehetett megállapítani, hogy a bajnoki címvédő gyengült, ám az elmúlt hetekben felfelé ívelő formát mutattak, valamint sikerült minőségi erősítéseket végrehajtaniuk magasabb osztályból is. Összességében tehát azt lehetett várni, hogy mint általában, most is az Urányi Sportkomplexum hazai közönsége számíthat győzelemre.
|
 |
A rossz időjárás és a pálya minősége miatt elmaradtak NB2-es meccseink a Balatonlelle ellen idegenben. Pótlás: 06.30. |
|
2013.03.17. 19:24 |
|
 |
|