Hírek : Változások kapusposzton! |
Változások kapusposzton!
2013.02.20. 13:28

CSÁNYI ATTILA "SZIPU" visszatér Fonyódra!
Ezen a télen Latyák Tamás játékosedzőnek a többi mellett egy nagy feladattal is szembe kellett néznie, ugyanis Szabó Roland januárban bejelntette, hogy a következő félévben munkahelyi-és családi okok miatt nem tud a csapattal tartani, talán az első néhány fordulót kivéve.
Mivel kapustársa Moldován Edgár váratlanul eligazolt, ezért komoly fejtörést jelentett a felnőtt csapat hálóőri kérdése.
A Balatonlellétől hazaigazoló Szabó Tamás kapusposzton is bevethető és vállalja is ezt a szerepet, ha szükséges. A másik fiatal kapuvédő Tar Norbert, aki már hónapok óta a csapattal edz. Most télen az igazolása is elkészült. Így ők ketten az utánpótlásban lesznek bevethetőek, de mivel félévi igazolások, ezért kettős játékengedéllyel nem rendelkezhetnek. Így a NIKÉ-PSE Fonyódban (U-19) és a NIKÉ SE (Ifjúsági csapat)-ben védhetnek majd, a Petőfi SE felnőtt csapatában nem.
A felnőtt csapatnál így komoly fejtörést okozott, hogy ki álljon a kapuba. Szerencsére azonban az utolsó napokban sikerült megoldani a problémát!
Egy nagy visszatérő, az egykor megyei I. osztályú ezüstérmes Fonyód kapusa, CSÁNYI ATTILA, becenevén SZIPU érkezik hozzánk a Balatonkeresztúr csapatától!
A 46 éves kapus még mindig kiváló formában van, amit az is bizonyít, hogy a tavalyi I. osztályú aranyérmes Balatonkeresztúr őt igazolta le Matucza Csaba megsérült kapus pótlására.
Csányi Attila több év után 2006 júliusában igazolt el Fonyódról. Addig szerves része, állandó kapusa volt a csapatnak, az ezüstérem megszerzésében is jókora szerepet vállalt. Jópáran a mai játékosok közül csapattársai voltak akkoriban, mint például Mercz László, Szabó Roland és még sorolhatnánk.
Nagy tapasztalattal rendelkező kapus, számos csapatot megjárt, korábban még magasabb osztályokban is. Keményen és szorgalmasan irányítja a csapatot a kapuból, a védéseiről nem is beszélve. Menyugodhatunk tehát, mert a kapusposzt kérdése megoldódott.
A vezetőség azonban a tartalékkapus pozíciót sem hagyta üresen. Poór Péter vállalta, hogy a csapat rendelkezésére áll amennyiben Csányi Attila nem tud. Előreláthatólag 3-4 meccs erejéig. Peti hosszú évek óta kapuskodik Fonyódon, hol kisebb, hol nagyobb megszakításokkal. Ha baj volt, eddig mindig lehetett rá számítani, beugróként is. Utoljára a 2011/2012-es szezonban védett hazai pályán az Öreglak és a Kéthely ellen.
A Felnőtt csapat kapusai tehát: Csányi Attila és Poór Péter.
Sérülésmentes játékot és sok bravúrt kívánunk nekik!
|