Hírek : 14.ford.: Öreglak-Fonyód 3:0 (0:0) |
14.ford.: Öreglak-Fonyód 3:0 (0:0)
2012.11.18. 17:27

A helyzeteit és hibáinkat jobban kihasználó listavezető Öreglak 0-0-ás félidőt követően 3-0-ra nyerte a mérkőzést.
Ifjúsági csapatunknak nem okozott gondot a 3 pont megszerzése, fölényesen nyertek.
FELNŐTT:
A listvavezető Öreglak idén kétszer kapott ki, mindkétszer hazai pályán. Legutóbbi hazai meccsüket is elveszteték a Kéthellyel szemben, ezért bizakodthattunk, hogy talán nekünk is sikerül meglepetést okoznunk.
A kezdőtizengyet a Szabó, Latyák, Bessenyei, Mercz, Fornosi, Dancs, Fellai, Vecsera, Fenyvesi, Erdei, Orbán alkották. A padon: Palácsek, Németh Á., Valentyir, Fábián, Moldován foglaltak helyet. Molnár Szabolcs, Barkaszi és Ködöböcz betegség és sérülések miatt nem tudták vállalni a játékot.
Az első percekben csak kóstolgatták egymást a csapatok, majd elkezdtek kialakalulni kisebb nagyobb helyzetek mindkét oldalon. Egy-egy alkalommal csak nagyon kevésen múlott, hogy ne szerezzen valamelyik csapat gólt. Ahogy számítottunk rá a hazaiak gólerős csatárukra alapoztak főleg. A félidő első felében próbáltunk letámadást játszani, de egy -egy elvesztett labdánál kissé szellőssé vált a középpálya és a védelem, ezért akadtak kapunk előtt veszélyes pillanatok. De nekünk is adódott helyzetünk, melyek sajnos kimaradtak. Az első játékrész így 0-0-val végződödt.
A félidőben Palácsek váltotta a cserét kérő Fellait. Ekkor már dombnak felfelé hajtottunk, ami az öreglaki pálya sajátossága. A hazaiak is szövögették akcióikat, megint csak kishíja volt, hogy ne szülessen gól, főleg hazai oldalról. A góltalanság azonban csak az 57. percig tartott. Egy szabadrúgásnál figyelmetlenek voltunk, melynek következtében a lepasszolt labdával a hazaiak kapura törhettek, melyet sikerült is értékesíteniük.: 1-0.
Mezőnyben egyre több volt az adok-kapok, de ehhez nagyban hozzájárult a játékvezető működése is. Lényeges dolgokat figyelmen kívül hagyott, az elenyésző, szabálytalanságnak nem is mondható mozdulatokat pedig sorra lefújta. Ráadásul igen határozatlan is volt, a talpraesettsége pedig nem is volt mérhető asszisztenseivel együtt.
Voltak szabadrúgásaink, betöréseink, helyzeteink Orbán, Vecsera vagy Fenyvesi révén is, de nem sikerült az egyenlítés. Arról nem is beszélve, hogy több, erősen büntetőszagú mozdulatot és kezezéseket is figyelmen kívül hagytak a játékvezetők. De végül is a második hazai gól is a 68. percben a bírói gyengeségtől függetlenül született. Szögletrúgást végeztek az öreglakiak, majd a beérkező labdát a magasba emelkedő Balogh Zsolt a kapuba fejelete:0-2.
Ekkor már kezdett kicsúszni lábunk alól a talaj. Itt már érezhető volt a vereség. Latyák Tamás próbált cserélni, szinte minden tartalék játékos lehetőséget kapott.
A 81. percben végül megpecsételődött a sorsunk. Egy védelmi (védelem és kapus) hibát használtak ki a hazaiak és megszerezték harmadik góljukat is.
Így 3-0-ás vereséget szenvedtünk. Ami benne volt a pakliban, persze nem feltétlenül ilyen arányban. Az Öreglak megérdemelten nyerte a meccset, jobban kihasználta helyzeteit és a hibáinkat. Mindezekből ismét tanultunk, persze a 3 pont rovására. Ráadásul visszacsúsztunk a 6. helyre, mivel a fordulóban a Zamárdi és a Balatonszabadi is győztek és elénk kerültek.
Még egy mérkőzés visszavan. A jóbarát, de kicsit mumus Balatonföldvár érkezik hozzánk szombaton. Tavaly ott is, itthon is döntetlenre végződtek összecsapásaink (0-0, majd 1-1). Ezért totálisan oda kell tennünk magunkat a 3 pont érdekében, mert lassan elhajóznak előttünk a csapatok...
Csak előre kell nézni! Lassan itt a téli pihenő, jó lenne viszonylag nyugodtan elvonulni rá.
IFJÚSÁGI:
Ifjúsági csapatunk mérkőzéséről igazából nem lehet sokat írni. Várható volt egy nagyobb arányú győzelem a hazai fiatalok ellen, ezt a tabellán látható mutatók is előre jelezték. Végül így is lett. 0-5-ös félidő után még 10-szer sikerült megterhelni a hazai kaput fiainknak!! Így idén először a legagyobb arányú győzelmet aratták: 0-15! Viszont még mindig a második helyen állunk, mert a kéthelyi ifi is győzött Toponáron.
Hajrá Fonyód!
|