Hírek : 3.ford.: Balatonszemes-Fonyód 0:5 (0:2) |
3.ford.: Balatonszemes-Fonyód 0:5 (0:2)
2012.09.03. 11:35

Magabiztos játékkal fölényes győzelmet arattunk idegenben a Balatonszemes ellen! Az ifjúsági csapat zsinórban harmadik meccsét is megnyerte!
Felnőtt: B.szemes-Fonyód 0:5 (0:2)
Elég nagy létszámban utaztunk Balatonszemesre, összesen 18 játékos alkotta a keretet, melyből Latyák Tamás játékosedző kiválasztotta a kezdő tizenegyet: Szabó, Latyák, Bessenyei, Molnár Sz., Mercz., Barkaszi, Fenyvesi, Németh Á., Vecsera, Orbán, Fellai Á.
Visszatérőink is voltak. Fellai Ádám idén először szerepelt a felnőtt csapatban, valamint Fábián István is visszaérkezett Fonyódra Kárpátaljáról, ő a kispadon kapott helyet. Tavalyi házi gólkirályunk, Erdei Barna pedig befejezte a nyári munkát, így ő is rendelkezésére állt.
A mérkőzés elejétől fogva folymatosan a szemesiek fölé kerültünk, de egyszer.egyszer kihagyott a védekezésünk, ami majdnem meg is bosszulta magát. Több kimaradt helyzetből mégis sikerült kettőt érétkesíteni Orbán István révén, akit Fellaival együtt csatárposzton vetett be az edző. A második játékrészben a fölényünk méginkább látványosabb lett, de Szabónak és a védelemnek így is akadt dolga veszélyes szituációkban.
A második játékrész elején harmadik gólunkat is megszereztük Fellai jóvoltából, majd később Orbán értékesített még egy tizenegyest is. A cserelehetőségeket közben Latyák Tamás folyamatosan kihasználta, szinte mindenki lehetőséghez jutott. A meccs egyik legszebb jelenete következett ezután. Ködöböcz Norbi - aki csereként állt be - szinte saját helyéről a védelemből elindulva 3-4 embert lerázott magáról, kicselezte a kapust, majd a gólvonalról bepöcintette a labdát. Ezzel megszereztük 5-ik gólunkat is. A szemesieknél egyébként még egy kiállítás is volt fegyelmezetlenség miatt a 89. percben. Fölényes győzelmet arattunk, magabiztos játékkal! Első győzelem bezsebelve!
U-19: B.szemes-Fonyód 1:4 (1:3)
Ifjúsági csapatunk zsinórban harmadik mérkőzésén is győzni tudott. Lyáh Artúr mesterhármast rúgott, melyet Náskó Gábor koronázott meg még egy találattal. Számos lehetőségünk is így kimaradt, de a lényeg a győzelem, mellyel a csapat 4. a tabellán.
Hajrá Fonyód!
|