A 2011/12-es szozonhoz képest látványos előrelépés történt utánpótlás ügyben. Az előző szezonban a fonyódi utánpótlást a megyében vitézkedő U-16-os és U-19-es csapataink, illetve a NIKÉ SE alkották.
U-16-os csapatunk dupla győzelmet aratott, hiszen a megyei U-16-os bajnokság északi csoport bajnoki címe mellett az megyei összesített bajnoki címet is bezsebelte, ami óriási teljesítmény. U-19-es csapatunk a középmezőnyben végzett, a NIKÉ SE viszont bronzéremig jutott első megye IV-es bajnokságán az északi csoportban.
Az U-16-os csapat játékosai több mérkőzésen is kiegészítették az U-19-es csapatot, persze a megfelelő szabályok betartásával, hiszen ilyenekre is figyelni kellett. A NIKÉ se pedig több játékosát is kölcsön adta a felnőtt csapatnak a 2011/12-es szezonra. Ezek a játékosok leginkább a felnőtt csapatban játszottak, sőt abban egyenrangú és oszlopos tagjai voltak a helyiekkel, ami idén sem lesz másképp. Olykor azonban az U-19 csapatunkat is kisegítették.
A 2012/13-as szezon azonban nagyfokú változásokat hozott számunkra, mely változások teljes mértékben a fiatalok fejlődését és a fonyódi utánpótlás-bázis (már joggal nevezhetjük így) erősödését jelenthetik (és valószínűleg a feltételes módtól el is tekinthetünk).
A dupla bajnok U-16-os csapatunkból "kiöregedett" játékosok alkotják majd azt az U-17-es csapatot, amely az NB 2 U-17 délnyugati csoportjában fog elindulni. U-16-os csapatunk viszont továbbra is a megyében fog vitézkedni, annak is északi csoportjában, ahogy eddig.
A tavaly megye IV. osztályban debütáló NIKÉ SE az NB 2 U-19 délnyugati csoportjában indul el, hiszen kötelezően elírt dolog, hogy NB 2 utánpótlásba nevezés esetén U-17-es és U-19-es korosztályokat egyaránt szükséges elindítani. A kötelezőszerűség mellett azonban egyértelmű, hogy mindkét csapat esetében látványos előrelépés, hogy magas színvonalon is megmutathatják tudásukat, jobb pályákon, erősebb csapatok ellen (pl.: Rákóczi, Nagykanizsa, Bonyhád, Szekszárd,Balatonlelle stb.) szervezett körülmények között!
A megyei bajnokságban az U-16 mellett természetesen továbbra is a felnőtt csapat alatti szintet U-19-es csapatunk jelenti majd!
Tehát összességében 4 utánpótláscsapat működik majd az elkövetkező szezonban.
Létszámban ez igen sok játékost jelent, akik mellé megfelelő stáb is szükséges. De ebből sincs hiány mifelénk szerencsére! A csapatok edzőiről hamarosan beszámolunk.
Átjárhatóság lesz bizonyos csapatok között! De, hogy pontosan melyik játékosoknak lesz majd kettős igazolása - ami lehetővé teszi hivatalosan is, hogy két különböző csapatban akár egy hétvégén belül is játszhasson- azt egyelőre nem tudni.
A korosztályi szabályok megtartásával elvileg az NB-s játékosok játszhatnak majd a megyei utánpótlás csapatainkban, hogy ez visszafelé igaz e arról nincs informcáiónk. Természetesen a felnőtt csapat kiegészítésére is ugyanez vonatkozik, tehát ők is meríthetnek az utánpótlás csapatokból egy-egy alkalomra vagy akár hosszútávon, rendszeresen.
Egyelőre elöljáróban ennyiről tudunk beszámolni. Amivel még adósok vagyunk az az edzők köre illetve az átjárhatóság pontos bemutatása a csapatok között.
És erre a "programra" lesz elég játékos?