Fejet hajtottunk a nagyobb tudás előtt...

Második tavaszi mérkőzését is idegenben vívta kézilabda csapatunk a Barcsi VSE vendégeként. A találkozó előtt kialakított utazó keretből kimaradt a hetek óta csapatunk legjobb teljesítményét nyújtó, a kiváló formában védő Proity Mónika, aki nem tudott a csapat rendelkezésére állni, Természetesen ez a szituáció meglehetősen nehéz helyzetbe sodorta a szakmai stábot, hiszen két további kapusunk sérült, Pucskó Zsóka és Háncsné Slezák Zita személyében, az eddig egy mérkőzésen látott, fiatal Nagy Vivien pedig családi okok miatt nem tudott a csapattal edzeni hosszú ideje. Szerencsére a rendkívüli helyzetre való tekintettel elvállalta a mérkőzésen való részvételt.

Ezzel együtt nem könnyítette meg helyzetünket ez a dolog, de a papírforma alapján is messze a Barcs volt az esélyes. Csapatunk tagjai jánoshalmi teljesítményük alapján joggal bizakodhattak, de sajnos megint nem a jobbik arcunkat mutattuk. Történt ugyanis, hogy még a boglárit is alulmúló teljesítménnyel kezdtük a találkozót, támadásaink zöme ki nem kényszerített hibák miatt elveszített labdákkal és abból történő gyors lerohanás gólokkal végződtek, amelyeknek hála a házigazda könnyedén tett szert tetemes előnyre. A villámgyors dráva völgyi lányok minden egyes apró hibánkból labdát szereztek és nagy önbizalommal értékesítették is kínálkozó lehetőségeiket. Próbált a szakvezetés frissíteni, különböző felállsokat, variációkat alkalmazni, de a hitehagyott, tompa játék nem változott, ellenfelünk ellenállhatatlan produktumára nem volt válasz. Sajnos nem lehet szebben fogalmazni, ez iskolajáték volt, osztálykülönbséggel. Az első harminc perc volt az eddigi mélypont.

Félve várta a fonyódi szemlélő a második játékrészt, hogy vajon mi történhet még? Vélhetően sikerült átbeszélni azt, hogy a lányok legalább becsületből tegyenek meg mindent, amit ezen a meccsen még lehet, mert azért másabb félidő volt a második harminc perc. Ekkor több vállalkozó kedv volt a csapatban, mint ha megmozdult volna valami, ami eddig bénult volt. Gólokat sikerült elérni, ami elhitette a mieinkkel, hogy lehet keresnivalónk, már ami a becsületet illeti, mert a meccs már az elején nyilvánvalóan elment. Nagy Vivien is egyre több védést mutatott be, végül 29%-os teljesítménnyel azt lehet mondani, nem a kapus kérdésen múlt a 2 bajnoki pont sorsa, ő minden tőle telhetőt megtett. Jól pótolta tehát a hiányzó Proity Mónikát, bár több edzéssel és rutinnal még lehetett volna 1-2 lövést hárítani, de ez már tényleg nem osztott, nem szorzott. Összességében a teljesítményünk felemás volt, vegyes érzelmeink lehetnek. Az első játékrészben elfogadhatatlan, vállalhatatlan játék, a második elfogadható, szorosabb eredményt jelentett, ha csak azt nézzük, 11-8.

A papírforma érvényesült, de az arány nagyon fájó volt. A csapatban több van, 30 perc után valamelyest bizonyította is, de még több kell majd. Hogy mi az oka a tavasszal látható bajnoki mélyrepülésnek, a szakma keresi a választ, reméljük, hogy mielőbb meg is lesz. Az biztos, a lányokat bántják ezek az eredmények és mivel a középmezőny ellépni látszik, távolodik a korábbi cél is. Azonban mindenki egy célért küzd, először megoldani a problémákat, javítani a hibákon, a játékon, eredményt elérni, aztán lehetőség szerint kapaszkodni. Bízzunk benne, hogy már a következő mérkőzésen sikerül előrelépni!

Hajrá Fonyód!