Ez nem a mi napunk volt…

A kézilabda NB3-as női bajnokság, Somogy – Zala csoportjában újabb erőpróba várt mieinkre, hazai pályán a GÓ-NA Leni együttese ellen.  Ellenfelünkről tudni kell, hogy a 80’as években volt válogatott kézilabdázó,  Gódorné Nagy Mariann, valamint férje, Gódor Mihály üzemeltetik és irányítják ezt a csapatot. Innen ered a név is, a GÓ-NA. Ilyen ízig vérig kézilabdás háttér mellett igazán nehéz ellenfélre számíthattunk.

Különösen nehéznek tűnt, ha figyelembe vesszük hiányzóinkat: Fodor Barbara hiánya már biztos volt korábban is, ahogy Turi Viktóriáé is. A héten ujjsérülés miatt nem tudott a csapattal edzeni Bors Viktória sem, aki így szintén nem állhatott a szakmai stáb rendelkezésére.  A mérkőzés reggelén pedig jött a szomorú hír, a pénteki edzést betegség miatt kihagyó Szász-Reichert Szabina állapota nem javult, így nem tudta vállalni a játékot. Miután eddigi házi gólkirálynőnkről, valamint egyik meghatározó játékosunkról van szó, ez nagyon érzékenyen érintette együttesünket. Sajnos sejthető volt, hogy ez sok lesz csapatunknak.

A mérkőzés kezdeti szakaszában még szoros küzdelem, kevés gól dominált, az egész első játékrész a helyzet keresésről szólt, de egyik oldal sem tudott igazán a másik fölé kerekedni. A szünetet jelző dudaszó előtt a Lenti háromgólos előnyre tett szert, ami azért ebben a helyzetben nem tűnt kevésnek. Ugyanakkor az első félidő kezdeti félelmeinket egyáltalán nem igazolta, vendégeink abszolút nem tűntek jobb csapatnak, kézilabdás háttér ide, vagy oda, játékosaik nem voltak képzettebbek. Amivel egy picit jobbak voltak, hogy náluk egy hangyányival olajozottabban működött a gépezet, picit gyorsabbak voltak és több szerencséjük is volt. Ekkora előnyük tehát ilyen arányban megérdemeltnek látszott, de nem ledolgozhatatlannak.

Valami egyébként biztos, hogy volt a levegőben ezen a napon, mert a megszokott nézőtéri hangulat sem volt meg, jóval feszültebbek voltak a nézők is, és sokszor csak síri csend volt a csarnokban, ilyenkor felerősödtek a játékvezetőt kritizáló, elégedetlen hangok, akik valóban több ízben hoztak furcsa ítéleteket.

A félidőben játékosaink leszegett fejjel hallgatták a félidei értékelést. borzalmas volt látni mennyire hite hagyottnak tűnnek, mint ha már eldőlt volna a bajnoki pontok sorsa. Ezt a hangulatot nyomatékosította a feltűnően bátortalan Fonyód! felkiáltás, mely azonnal téma lett a lelátón is.

Nem is lehetett más a folytatás, mint teljes zavar a fejekben, ebből eredő számos hiba, meg nem értés, eladott labdák sorozata. Mindezekből ellenfelünk tovább tudta növelni előnyét, még ha nem is volt jó a lövő százalékuk, mert Pucskó Zsóka jó teljesítményt nyújtott, 17 védést mutatott be! Egyedül azonban ő sem tud meccset nyerni, támadásban 15 perc alatt csak 1 gólt tudtunk elérni, és ez bizony megpecsételte sorsunkat.

Az utolsó periódusban viszont váratlanul újra élet költözött csapatunkba és a lelátóra is, melynek köszönhetően az addigra már tetemes hátrányból sikerült faragni valamelyest, de a GÓ-NA játékosai mindig szereztek még annyi találatot, amivel nem tudtunk elég közel kerülni és az idő is fogyott.

Olyannyira, hogy végül egy 7 gólos vereséget szenvedtünk el, ami nem is az arány, hanem a játék minősége, valamint amiatt nagyon fájó, hogy ezt nem egy jobb csapat ellen hoztuk össze. A sérülések és betegségek miatt kimaradó játékosaink hiányát, néhány visszafogottabb, indiszponált teljesítményt és a középmezőnyben ragadás lehetősége okozta nyomást nem bírta el csapatunk ezen a napon.

Hajrá Fonyód!