A múlt heti, Igalban elszenvedett vereségünk egyetlen pozitívuma a második félidőben mutatott támadójátékunk volt. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy abból a meccsből mi maradt meg inkább az emlékezetünkben. Persze a hibákból - amik akadtak bőven - mindig lehet tanulni. Úgy tűnik, hogy ezen a szép, futballra alkalmas időben ez sikerült is...
Kitűnően előkészített pálya, nagyszerű talaj, és a szokottnál kicsit talán több néző fogadta a csapatokat szombaton a József utcai futballpályán. Na meg persze a hangosbemondó, hiszen a FIFA Fair Play napját ünnepeltük. Kristóf Gyuri mondta el a sportszerű játékról írt gondolatokat, majd a két csapatkapitány vette át a szót, hogy aztán Dávid Róbert sípszavára megkezdődjön a mérkőzés.
Méghozzá nem is rosszul. Koszics Károly 19-re lapot húzott, és az első félidei játékot látva ez igencsak bejött. A négy védő előtt három középpályás, és három csatár rohamozta a szemesi kaput. Pernecz Peti sérülése miatt ezúttal Pécsek Zoli húzhatta magára a kapusdresszt, míg a védelem jobb oldalára visszatért Németh Norbi, aki a hosszúra nyúlt hajózási szezon után a csapat rendelkezésére állhatott. Domján Milán Erdélybe utazott, míg Keöves Andris eltiltás miatt nem játszhatott, így Klotz Balázs és Dancs Norbi volt a két hátsó ember a védelem tengelyében.
Folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, a letámadás, valamint a nyomás meg is hozta gyümölcsét, 4 góllal terheltük meg Szentiványi Gábor csapatát az első félidőben. Szebbnél szebb gólokat rúgtunk, na meg persze szerencséseket is - gondoljunk csak Erdei Barna találatára, ami éppen csak becsorgott -, a lényeg azonban az, hogy magabiztos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe. Fenyvesi Flóri nagyszerű érzékkel hozta helyzetbe társait. Molnár Ákos 17 méteres lövésénél, valamint Bogdán Krisztián góljánál is Flóri volt az előkészítő. Vecsera Zsolti is megtalálta góllövő cipőjét, oldalról, jó 25 méterről, óriási gólt akasztott a bal felső sarokba.
A fordulás után ugyan visszavettünk egy kicsit a tempóból, a különbség azonban nem csökkent. Sőt. Dancs Norbi egy gyönyörű szögletvariációt követően talált a kapuba. Aztán kicsit leálltunk, lankadt a figyelem, talán az erő is fogyott. Egyre másra alakították ki a lehetőségeket a vendégek, majd a vége előtt nem sokkal szépítettek. Persze mi is veszélyeztettünk, de a koncentráció már nem volt teljes, így maradt a négy gólos különbség.
Rég nem látott nagyszerű támadójátékunknak köszönhetően megszereztük a 9. pontunkat ebben a bajnokságban, és a tabella negyedik helyén várjuk a folytatást. Egy biztos, Kéthelyen nem lesz egyszerű dolgunk, de ahhoz kétség sem férhet, hogy nem feltartott kezekkel megyünk Szekeres Tibor bombaformában lévő csapatához... Hajrá Fonyód!
Fonyód-Balatonszemes 5-1 (4-0)
Fonyód, 105 néző V.: Dávid R
Fonyód: Pécsek Z.-Németh N., Dancs N. (60. p. Rómer R.), Klotz B., Besenyei B., Kovács N., Molnár Á., Vecsera Zs. (83. p. Kristóf Gy.), Erdei B., Bogdán K., Fenyvesi F. Edző: Koszics Károly
Balatonszemes: Farkas L.-Bankó B., Magyari N. (25. p. Stefcsik A.), Komáromi R., Stefcsik P., Hajdú Zs. (60. p. Nagy B.), Ódor G. (50. p. Szappanos R.), Kasza A., Kenyér Z., Benedek R., Martinka P. (65. p. Antal J.) Edző: Szentiványi Gábor
Gólszerzők: Molnár Á. (25. p. 16 méteres lövés), Erdei B. (30. p. 8 méteres eltört gurítás), Bogdán K. (35. p. 3 méteres passz), Vecsera Zs (40. p. 24 méteres szabadrúgás), Dancs N. (47. p. 8 méteres bombagól) ill. Antal J. (80. p. 18 méteres lövés)
Sárga lap: Erdei B. (9. p. szabadrúgás elvégzésének akadályozásáért), Dancs N. (33. p. rossz ütemű szerelésért), Molnár Á. (64. p. szabálytalan szerelésért), Fenyvesi F. (87. p. szabálytalan szerelésért) ill. Magyari N. (25. p. lecserélése közben földre dobta mezét), Stefcsik A. (53. p. reklamálásért)
3 labda
Koszics Károly:Sziporkázó első félidő után sikerült négy gólt lőni és még rengeteg helyzetet elrontottunk. A második félidőben kissé visszaesett a támadójátékunk, de így is magabiztos győzelmet arattunk.
Szentiványi Gábor:Kritikán aluli játékot nyújtottunk. Sikerült lerombolni, amit az elmúlt hetekben felépítettünk. A vicces az, hogy még így is rengeteg helyzetet kidolgoztunk, igaz, ki is hagytuk őket. Gratulálok a hazaiaknak.
Ifjúsági mérkőzésen:Fonyód-Balatonszemes 2-3 (2-2)
Gólszerzők: Mák P., Indi D. ill. Benke A. 2, Tóth M.