Hírek : Kézilabda: Hivatalos a sorsolás! - FRISSÍTVE!! |
Kézilabda: Hivatalos a sorsolás! - FRISSÍTVE!!
Gál Tamás 2012.09.10. 21:39

Vasárnap délután erőltetett menetelésbe kezd a Petőfi SE kézilabda csapata, amely természetesen 2012/13-ra is nevezett a női kézilabda bajnokság Nb3-as küzdelmeibe, a Somogy - Zala megyei csoportba. A nevezések és a sorsolás után megtörténtek az ilyenkor szokásos egyeztetések a csapatok vezetői között, miután megállapodtak, kialakult a végleges és hivatalos őszi menetrend. Ez már csak rendkívüli esetben módosulhat, ami azért nem valószínű. Összességében kijelenthető, hogy az előző kiírás kissé kusza naptárjához, szabadnapjaihoz képest az idei jóval szervezettebb, precízebb.
A rendkívüli eset bekövetkezett, a szövetség módosította a menetrendet Mesztegnyő visszalépése miatt, így az ő mérkőzéseikre kiírt időpontban a soros ellenfelük mindig szabadnapos lesz!
Együttesünk a bajnoki címvédő BBSC gárdáját fogadja majd, akárcsak tavaly. A lentebb olvasható sorsolásban látszik, hogy nehéz mérkőzésekkel indul számunkra a szezon, mert a bogláriak után a betonon kell játszani, a szintén jó erőkből álló kadarkútiak ellen, majd a negyedik fordulóban is szabadtéri, betonos idegenbeli meccsre kell utazni, Mesztegnyőre.
A bajnokság erőviszonyait megjósolni egyelőre merész vállalkozás lenne, bízunk abban, hogy megerősített együttesünk a tavaly kialakult, összeszokott magra támaszkodva, az új igazolásokkal megerősödve minél jobban teljesít majd. Az előttünk álló szezonban is a bajnoki címre pályázhat a szomszédvár, Balatonboglár, ahol szintén volt némi mozgás a keretben. Valószínűleg idén is a bajnokság meghatározói lesznek Kadarkút, Zalaszentgrót csapatai, a tavaly nagyszerűen teljesítő Barcs, a tavasz meglepetése, a Kutas, no meg egy új tényező, a nagy multú Nagykanizsai Izzó, amelyről idáig keveset tudni. Magasabb osztályból érkezve vélhetően az első helyet veszik célba, amelynek így akár komoly esélyesei is lehetnek, a hírek szerint azonban a csurgóihoz hasonló, ám minden bizonnyal tapasztaltabb fiatal garnitúrával szerepelnek majd. Tavalyhoz képest változás még, hogy a 12 csapatos bajnokság 14 csapatossá bővült, feljutó végül nem volt, így minden "régi" ellenfelünkkel találkozhatunk újra. 13 csapatos lesz a bajnokság, Mesztegnyő visszalépett!
Íme a sorsolás:
I. szeptember 16. vasárnap
Petőfi SE Fonyód 15:00
BBSC
II. szeptember 23. vasárnap
Kadarkúti SZSE
Petőfi SE Fonyód 13:00
III. szeptember 30. vasárnap
Petőfi SE Fonyód 15:00
GÓ-NA Lenti
IV. október 7. vasárnap
Petőfi SE Fonyód SZABADNAP Mesztegnyő visszalépése miatt
V. október 14. vasárnap
Petőfi SE Fonyód 15:00
Barcsi VSE
VI. október 20. szombat
Zalaszentgrót
Petőfi SE Fonyód 17:00
VII. október 28. vasárnap
Petőfi SE Fonyód 15:00
Niké SE
VIII. november 3. szombat
Petőfi SE Fonyód 18:00
Vonyarcvashegy
IX. november 11. vasárnap
Petőfi SE Fonyód 15:00
Kutas NKC
X. november 17. szombat
Egerszegi KK
Petőfi SE Fonyód 15:00
XI. november 25. vasárnap
Petőfi SE Fonyód 15:00
Botfai LSC
XII. december 2. vasárnap
Csurgói NKC
Petőfi SE Fonyód 10:30
XIII. december 9. vasárnap
Petőfi SE Fonyód 15:00
Nagykanizsai Izzó SE
|