Hírek : 6.ford.: Fonyód-Andocs 7:2 (3:1) |
6.ford.: Fonyód-Andocs 7:2 (3:1)
2012.09.23. 14:28

Felnőtt csapatunk 0-1-es hátrányból forditott és nagyarányú győzelmet aratott a vendég Andocs csapata felett!
Ifjúsági csapatunk évek óta nem látott gólzáport rendezett, 19-0-ra verte meg a sportszerűen küzdő és kitartó andocsi ifit!
Felnőtt:
A mérkőzés elején az andocsi csapat szerzett vezetést. Meglepetésre elég nagy elánnal kezdtek a vendégek, mellyel nem is nagyon tudott mit kezdeni a Szabó, Latyák, Molnár Sz., Bessenyei, Mercz, Barkaszi, Fenyvesi, Németh, Vecsera, Fellai, Erdei kezdőtizenegy. A 35. percig kellett várni, hogy felpörögjön a csapat. Molnár szólója és beadása után Erdei passzolt a kapuba. Kevesebb, mint 10 perc alatt aztán újabb két góllal terhelték meg csatáraink az andocsi kaput. Ismét Erdei, majd Fellai Ádám is találtot szerzett. A félidőben így 3-1 volt az állás.
A második játékrészre már nyugodtabban ment ki a csapat. Érezhető volt, hogy a kezünkben van a meccs. Persze ez semmit nem jelent a fociban, bármikor forulhat a koczka. Azonban nem így történt. Erdei megszerezte harmadik gólját az 56. percben. Ezzel rövid időn belül elérte második mesterhámasát, hiszen tavaly a Somogyjád elleni 3-3-as hazai mérkőzésen is 3 gólt lőtt. Pár perc múlva egy védelmi hibát követően a vendégek még szépítettek, aztán a meccs végéig még három hazai találat következett. A csereként beálló Fábián ismét bebizonyította, hogy a távoli lövésekben otthon van. Két gólt is lőtt egymás után! A hab a tortán Orbán 89. percben elért találata volt, ezzel 4 gólra növelte góljai számát a házi góllövőlistát vezetve.
A vendégeknél egyébként még egy kiállítás is volt a 75. percben, de igazából ez nem befolyásolta a meccs végkimenetelét.
Szép győzelmet arattunk egy jól játszó andocsi csapat ellen. Ezzel harmadikak vagyunk a tabellán!
Hajrá Fonyód!
Ifjúsági:
Hosszú évek óta nem látott gólfesztivált rendeztek fiataljaink. A meccsről összességében sok dolgot nem lehet elmondani, csak azt, hogy potyogtak a gólok. Összesen 19!! Az andocsi fiatalokat már-már megsajnálta az ember, de le a kalappal előttük, hiszen becsülettel küzdöttek és még 15-0-nál sem ment el a kedvük! A vége 19-0 lett.
U-19-es csapatunk ezzel a győzelemmel a 4. helyen áll.
|