Hírek : Kristóf Gyuri Vichy-ben (FRA) focizott |
Kristóf Gyuri Vichy-ben (FRA) focizott
2009.06.04. 13:44
Kristóf Gyuri Magyarországot és persze Fonyódot is képviselte Vichyben
Játékostársunk Kristóf Gyuri egy nagyszabású világkupán vett részt a franciaországi Vichyben, a Magyarországon működő Groupama Garancia Biztosító csapattagjaként. Összesen 31 csapat és mintegy 20 ország képviseltette magát a hosszú éves hagyományokkal rendelkező tornán. Kérdéseinket a fárasztó utazás után rögtön fel is tettük középpályásunknak:
Milyen volt a túra, persze nem csak a futball érdekel minket?
Ha azt mondom, hogy ez volt életem legjobb „kirándulása”, akkor azzal mindent el is mondok szerintem. Rendkívül jó csapat jött össze, amit már a csütörtöki kora reggel indulásnál megtapasztaltam, az ilyenkor szokásos röviditalozások alkalmával.
Hogy kerültél az utazó keretbe?
Egy országos válogatón vettünk részt a főnökömmel, Farkas Gáborral (elnökünk fiával) együtt. Az első rostán úgymond könnyen átestünk, mivel a kispályás válogatáson jól ment a játék. Ezt követően egy régióválogatott tagjaként játszottunk az ország többi csapataival. A tornát sikerült megnyerni. Persze nem a győztes csapat utazhatott Franciaországba, hanem egy bizottság válogatta ki a játékosokat. Így kerültem az utazó keretbe.
Hogyan készültetek a mérkőzésekre?
Jószerint italozással! De ez persze csak vicc. A válogató után egy hónapig minden héten találkoztunk Budapesten az Újbuda Torna Klub pályáján és ott játszottunk minden második héten edzőmeccset helyi csapatokkal.
És Vichyben? Milyen eredmények születtek? Hogy ment a játék?
Az első két meccsen 0-0-s döntetlent játszottunk, majd a harmadik meccsen kikaptunk 1-0-ra egy francia csapattól. Ezt követően 3-0-ra megvertük a tavalyi bajnokot, és ez volt a vesztünk. Nem néztük meg, hogy a továbbjutáshoz elég egy döntetlen is és ahogy az ilyenkor lenni szokott, 1-0-s vereséget szenvedtünk az utolsó csoportmeccsen és kiestünk a csoportból. Három meccsen játszottam, a legjobban a 3-0-s meccsen ment a játék: ott egy gólt rúgtam és egy gólpasszt jegyeztem.
Ha jól tudjuk nem csak focisták utaztak ki Franciaországba!
Nagyon informált vagy! Pom-pom csajok is jöttek velünk, akik esélyt sem hagyva a többi csapatnak megnyerték a maguk versenyét.
Reméljük jó fényt vetettél Fonyódra és öregbítetted városunk hírnevét!
Mindenképpen. A buli hangulatért nagyban én voltam a felelős, és bizton állíthatom, hogy nem hoztam szégyent magunkra, ugyanis egyben titeket is képviseltem Franciaországban. Egy olasz kollega például tudta hol van Fonyód, és ezt az ismertséget meg is pecsételtük egy jó francia borral…
KÉPEK A KIRÁNDULÁSRÓL:



|