EGY HÉT MÚLVA RAJTOL A TAVASZI SZEZON! |
|
2013.02.24. 20:20 |
Reméljük az időjárás ezúttal nem szól közbe, ugyanis egy héten belül folytatódik a 2012/13-as szezon, a 16. forduló keretei között!
FIGYELEM! A FELNŐTT-ÉS IFJÚSÁGI CSAPAT NEM SZOMBATON, HANEM VASÁRNAP JÁTSZIK ITTHON!!
A megyei II. osztály északi csoportjában a TOPONÁR SE csapata érkezik hozzánk. Tavaly nyár végén, még kánikulában náluk kezdtük a szezont és 1-0-ás vezetést követően számos helyzetet kihagyva az önbizalommal teli hazai csapat kiegyenlitett, igy 1-1-re végeztünk. Jelenleg nem túl előnyös helyről, a 15. pozicióból várják a folytatást, 9 ponttal. Mi a 6. helyről, 28 ponttal. Lebecsülni semmiképp nem szabad ellenfelünket, hiszen legfőképp a küzdeni tudásuk akkor is pontveszteséget jelentett számunkra. Viszont mindenképp plusz 3 ponttal szeretnénk gazdagodni a mérkőzés után! Az élmezőny nagyon szoros és valószinű nem is nagyon fog felhigulni, nekünk viszont feljebb kell lépnünk a tabellán és tartanunk a lépést a többiekkel.
Ifjúsági csapatunk Mercz László irányitásával szép győzelmet aratott az első fordulóban a toponári fiatalok fölött. Pedig a déli-csoport bajnokaként vártak minket, hiszen az előző idényben még déli csoportosként ők nyerték az U-19-es bajnokságot. Ellenfelünk a 11. helyen áll 16 ponttal. Nekünk továbbra is cél a dobogó teteje!! Ifjúsági csapatunk jelenleg 40 ponttal a 2. helyen áll, 3 ponttal lemaradva az éllovas Kéthelyi ifitől. Utánunk a kaposfüredi fiatalok vannak 5 pont hátránnyal.
NB II-es csapataink Nagybaracskára utaznak szombaton. Mindkét gárdánk augusztus végi debütálása ebben az osztályban maradandó élmény maradt, amely kettős győzelemmel zárult a baracskai fiatalok ellen. Az U-17 5-0-ra nyert, jelenleg egy remek 6. helyről 28 ponttal várják a folytatást, a győzelem nélkül 1 ponttal a 15. helyen álló Nagybaracska 17 évesei ellen.
A 19 évesek annó 3-0-ra győztek következő vendéglátónk ellen. Ez is szép debütálás volt! Jelenleg az előkelő 5. helyről, szintén 28 ponttal vágnak neki a tavasznak. Ellenfelünk a 12. helyen van 14 ponttal.
A megyei U-16-os bajnokság északi-csoportjában vitézkedő fiaink az élről, cimvédőként várják a március 16-ra kiirt folytatást a Tab otthonában. Ez egy igazi csata lesz, ahol sok minden eldőlhet. A Tab ugyanis a 2.helyen áll mögöttünk 9 ponttal.
HAJRÁ FONYÓD!
|
 |
TÉLI ÁTIGAZOLÁSI ÖSSZESITŐ 2013 |
|
2013.02.24. 18:26 |
Az átigazolási időszak lezárult. Esetünkben a következő eredményekkel:
ÁTIGAZOLÁSOK:
Érkezők:
Szabó Tamás Balatonlelle SE U-19--->Fonyódi Petőfi SE U-19/Niké PSE Fonyód U-19
Molnár Ákos Balatonlelle SE--->Fonyódi Petőfi SE
Csányi Attila Balatonkeresztúr SE--->Fonyódi Petőfi SE
Borbély Bálint Lengyeltóti U-19--->Fonyódi Petőfi SE/Niké PSE Fonyód U-17
Távozók:
Moldován Edgár Fonyódi Petőfi SE/Niké PSE Fonyód--->Dunaújváros FC utánpótlás
Harsányi István Fonyódi Petőfi SE/Niké PSE Fonyód--->Dunaújváros FC utánpótlás
Matucza Balázs Fonyódi Petőfi SE--->Buzsák KSE
Bogdán Krisztián Fonyódi Petőfi SE--->Balatonújlak SE
|
 |
Elmaradt edzőmeccs, felkészülés zárása |
|
2013.02.24. 18:17 |
A hóhelyzet miatt a csapat szombati, Marcali elleni edzőmeccse elmaradt, ugyan úgy, mint a kiirt kupameecsek is Somogy szerte. Emiatt úgy tűnik, hogy több tréningmeccsre már nem lesz lehetőségünk a tavaszi nyitányig. A maradék egy hét még felkészüléssel telik, de már leginkább a Toponár elleni mérkőzésre kihegyezve.
A felkészülés jól sikerült. Már január óta heti több tréninggel, erősitésekkel, futásokkal és felkészülési meccsekkel készült a csapat Latyá Tamás játékosedző irányitásával. Az időjárás ugyan nem mindig volt kegyes és nem mindneki tudott egyformán lealapozni, de összességében tekintve a csapat mindenképp erősebb és egységesebb lett. Ezt a formát kell a tétmeccsekre is áthelyezni és keményen tovább folytatni a munkát. Előre csak igy léphetünk.
|
 |
Petőfi SE Fonyód – Izzó SE Nagykanizsa 21-13 (7-4) |
Gál Tamás |
2013.02.20. 22:35 |
Magabiztos győzelem a pótmérkőzésen!
Idén először lépett pályára női kézilabda csapatunk az nb3-as bajnokság, Somogy – Zala csoportjában, azonban még nem indult el a bajnokság, hanem egy decemberben, az Izzó SE kezdeményezésére elhalasztott találkozót kellett bepótolni. Természetesen pályára csak olyan léphetett a kiírásnak megfelelően, aki az eredeti időpontban is megtehette volna ezt. Új arcot tehát hiába kerestek a kilátogató nézők. A bajnoki megmérettetés előtt sajnos technikai okok miatt nem tudtunk felkészülési mérkőzést vívni, ráadásul az ellenfelet sem ismertük, hiszen ők ebben a kiírásban kerültek a ligánkba, ezért nehéz volt az esélyeket latolgatni és saját formánkat illetően sem voltunk teljesen képben. Azt tudtuk, hogy egy héttel korábban, szintén bepótolt mérkőzésen, Nagykanizsán pontot raboltak a bajnoki címvédő, Bbsc ellen. A rendelkezésre álló információk alapján készültünk a meccsre, a hazai pálya előnye és a bajnoki tabella alapján talán némileg esélyesebbek voltunk.
|
 |
Szombaton ismét Marcaliba utazunk edzőmeccsre |
|
2013.02.20. 13:46 |
Szombaton a felnőtt csapat ezúttal is Marcaliba utazik, ahol 13 órától megmérkőzik a hazai csapattal. Legutóbb néhány hete 1-0-ra tudtunk győzni ellenük.
|
 |
Változások kapusposzton! |
|
2013.02.20. 13:28 |
CSÁNYI ATTILA "SZIPU" visszatér Fonyódra!
|
 |
Ezúttal a Keresztúr nyerte a felkészülési meccset |
|
2013.02.18. 09:40 |
|
 |
Kézilabda: Egy őszi meccs a tavasz nyitányán! |
Gál Tamás |
2013.02.16. 11:06 |
Ma este, 18.30-tól a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban a kézilabdás lányok megkezdik szereplésüket az Nb3-as bajnokság, Somogy - Zala csoportjában. Egy ősszel elhalasztott, a záró fordulóban elmaradt összecsapáson a nagykanizsai illetőségű Izzó SE ellen kell pályára lépni. Őszi meccsel kezdődik tehát a tavasz, ám a kilátogatók új arcokkal még nem találkozhatnak, mivel a kiírás értelmében az eredeti időpontban igazolással rendelkező játékosok szerepelhetnek csak a találkozón.
A mérkőzés esélyese a tabella alapján a Petőfi SE, mert előttük állunk, valamint ellenfelünk csak a Niké SE ellen tudott győzni. Azonban tiszteletet parancsoló, hogy egy ugyancsak pótolt mérkőzésen leikszeltek a tavalyi címvédő BBSC ellenében az elmúlt hétvégén. Ráadásul ez a fiatal gárda számunkra teljesen ismeretlen, nincs viszonyítási alapunk, mert az előző bajnokságban nem szerepeltek, az eredetileg 2012-es meccsünk pedig éppen most kerül majd sorra. Érdekes csatának nézünk tehát elébe.
Hajrá, Fonyód!
|
 |
Felkészülési mérkőzés: Ismét a Balatonkeresztúr ellen |
|
2013.02.15. 14:18 |
Holnap 11:00-tól az Ordacsehi pályán a Balatonkeresztúr csapatát fogadjuk felkészülési mérkőzésen. Legutóbb 5-2-re nyertünk ellenük Marcaliban, szintén tréningmeccsen. Most ismét velük mérkőzünk.
|
 |
Kérdezz-felelek: Bognár Ákos Elnök Urat kérdeztük az elmúlt egy évről |
|
2013.02.15. 14:15 |
A Petőfi SE az elmúlt egy évben számtalan változáson ment keresztül. Szerencsére mindenképp pozitív irányba. Persze mindig van hová fejlődni, ahogy ezt Elnökünk, Bognár Ákos is megemlíti. A következőkben a hozzá intézett kérdések és a rájuk adott válaszok láthatók, leginkább az elmúlt egy évből.
|
 |
|