20.ford.: Fonyód-Kéthely 1:0 (0:0) /pótolt meccs/ |
|
2013.04.23. 17:53 |
A több sebból vérző, de még így is massziv kéthelyi csapatot csak az utolsó pillantban sikerült két vállra fektetni.
Ifjúsági csapatunk utolsó esélyes meccsén vereséget szenvedett az éllovas kéthelyi fiataloktól, igy eldőlni látszik az "aranyérem" sorsa.
|
 |
Niké SE - Petőfi SE Fonyód 18-21 (7-8) |
Gál Tamás |
2013.04.18. 19:05 |
Győzelem!
Vasárnap faramuci helyzetben voltunk, hiszen hivatalosan a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban kellett vendégként pályára lépni, ahol egyébként a hazai pályánk van. „Vendéglátónk” a szintén fonyódi Niké SE volt, tavasszal már produkált néhány tiszteletet parancsoló eredményt a lelkes fiatalokkal felálló gárda. Nagyon kevés lehetőségünk volt a mérkőzésen a variációkat illetően, hiszen mindösszesen két mezőnycserével tudtunk felállni, ami egy lendületes, gyors fiatal csapat ellen önveszélyes dolognak tűnt, ám nem tehettünk ellene semmit, kényszer szülte helyzet volt.
|
 |
Tisztes helytállás, dupla vereség |
|
2013.04.17. 13:01 |
NB2-es csapataink nem bírtak a mindkét korosztályban első helyen álló paksi fiatalokkal idegenben. U-17-es csapatunk 5-0-ra, U-19-es csapatunk pedig 3-0-ra kapott ki, tisztes helytállás mellett.
|
 |
22.ford.: Fonyód-Zamárdi 0:2 (0:0) |
|
2013.04.17. 12:59 |
Felnőtt csapatunk létfontosságú mérkőzésen vereséget szenvedett hazai pályán a 2.helyezett Zamárditól. Kiegyenlített mezőnyjátékban a vendégek sajnos kihasználták hibáinkat. Így az első két hely elúszni látszik.
Ifjúsági csapatunk 0-0-ás döntetlent játszott a Zamárdi ifivel, mely hatalmas pofon volt a csapat számára, hiszen lehet, hogy ezen a meccsen ment el a bajnoki cím. De még mindig van esély, ennek első lépése a kéthelyi éllovas ifi legyőzés lehet, méghozzá szerdán!
Részletek később...
|
 |
ÁPRILIS 17! A Kéthely SE elleni elmaradt mérkőzés pótlása! |
|
2013.04.17. 12:51 |
A Kéthely SE elleni rossz időjárás következtében elmaradt mérkőzés pótlására ÁPRILIS 17-én, szerdai napon kerül sor. Az ifjúsági csapat 14:30-tól, a felnőtt csapat 16:30-tól lép pályára.
Nagyon fontos mérkőzés mindkét korosztály számára, hiszen ifjúsági csapatunknak talán az utolsó esélye a bajnoki címre, amennyiben győz és a maradék nyolc forduló is nekünk kedvezne. Egyelőre azonban az éllovas Kéthely áll közelebb ehhez. Ma meg kell csípnünk ezt a valószínűleg utolsónak mondható lehetőséget.
A Kéthelyi felnőtt pedig a harmadik helyen áll, így az idősebbik korosztály számára is létfontosságú meccs következik, hiszen továbbra is cél, hogy minél feljebb lépjünk a tabellán!
Hajrá Fonyód!!!
|
 |
Asztalitenisz: hatodik helyen a csapat! |
|
2013.04.16. 18:28 |
Gyurina Róbertnek köszönhetően szerkesztőségünk megkapta a férfi asztalitenisz csapatának szereplését bemutató anyagot.
A 2012 őszén és a 2013 tavaszán idáig lejátszott találkozók alapján a fonyódiak a középmezőnyben tudnak szerepelni, 3 győzelem mellett 2 döntetlen és 4 vereség a mérleg. Mindehhez 40:50-es meccsarány és 8 megszerzett bajnoki pont társul.
A továbbiakban a tabella látható.
Sok sikert kívánunk a következő megmérettetésekhez!
Hajrá, Fonyód!
|
 |
Petőfi SE Fonyód – Zalaszentgróti KC 16-25 (7-13) |
Gál Tamás |
2013.04.12. 15:18 |
Tovább fogyatkoztunk!
Április első hétvégéjén fogadtuk a dobogóra is esélyes Zalaszentgrót együttesét. A találkozó kimenetele nem igazán volt kérdéses, a realitások talaján mozogva vendég sikerre lehetett számítani. Ellenfelünk komplettebb, jó csapat, akik évek óta az élmezőnyhöz tartoznak.
|
 |
HETI PROGRAM |
|
2013.04.10. 21:45 |
LABDARÚGÁS:
2013.04.11. csütörtök
megye U-16, 12. forduló (korábbi mérkőzés pótlása a 12. fordulóból)
16 óra: Tabi VSC-Fonyódi Petőfi SE
04.13. szombat:
NB2 dél-ny.-i cs., 22. forduló:
10 óra, Paksi FC U-19-Niké PSE-Fonyód U-19
12:00 óra, Pakis FC U-17-Niké PSE-Fonyód U-17
04.14.vasárnap:
megye U-16, 16. forduló
10 óra, Balatonszabadi LE-Fonyódi Petőfi SE
megye II.o. északi.csop, 22. forduló:
14 óra, Niké SE-Zamárdi Petőfi SE ifjúsági mérkőzés
16 óra, Fonyódi Petőfi SE-Zamárdi Petőfi SE felnőtt mérkőzés
KÉZILABDA:
NB III Somogy-Zala bajnokság, nők, 20. forduló:
04.14. vasárnap:
15 óra: Niké SE Fonyód-Petőfi SE Fonyód
|
 |
21. ford.: Andocs-Fonyód 1:2 (0:0) |
|
2013.04.09. 21:14 |
Nagyon szoros mérkőzésen sikerült kiharcolni a 3 pontot!
|
 |
NB2: A 21. fordulóban a Komló együttesei látogattak hozzánk. |
|
2013.04.09. 20:49 |
U-19-es csapatunk a félidőben 2-0-val fordult, majd a második játékrészben még három találattal terhelte a baranyaiak kapuját, igy 5-0 lett a vége! Szép győzelem. A csapat az 5. helyen áll, mondhatni magabiztosan az élmezőny tagja eddig tavasszal is. Gőlszerzők: Orbán 3, Barta, Balázs J.
U-17-es csapatunk nem tudta ezúttal sem megszerezni a 3 pontot. Viszont aggodalmora semmi ok, hiszen egy jó erőkből és a tabellán előrébb szereplő csapat ellen sikerült megszereznünk az 1 pontot, 0-0-ás végeredményt követően. A csapat a 8. helyen áll 32 ponttal.
|
 |
|