Hírek : U-16-os győzelem! Közel az arany! |
U-16-os győzelem! Közel az arany!
2012.05.02. 14:56

Újabb rangadót nyerve továbbra is 1.helyen áll az U-16-os csapatunk!
Lengyeltóti U-16-Fonyód Petőfi SE U-16 1-2
Igazi nyárias meleg időben került sor az év talán legjobban várt mérkőzésére.RANGADÓ,igy csupa nagy betűvel hiszen a második helyezett fogadta az elsőt.A csapatot Lengyeltótiba is elkisérő lelkes fonyódi szurkolóik előtt(akik végig bíztatták őket amit a csapat nevében köszönünk!!!) futottak ki játékosaink a pályára.
A kezdő sípszó után mindkét csapat nagy vehemenciával vetette bele magát a a küzdelembe,minden elvesztett illetve megszerzett labdáért komoly párharcokat kellett vivnia a pályánlévőknek.Az első 10 percben 1-1 komoly helyzetete volt a csapatoknak,előbb Pamuki Alex lövését védte bravúrral a hazai kapus,majd Csekk Szabolcsnak kellett bizonyítania hasonlóan a tudását.A szünetig inkább a középpályán folyt nagy harc,0-0-val mehettek frissülni kicsit a csapatok.
A második félidő is igazi férfias,de sportszerű küzdelmet hozott(ez köszönhető a határozott és korrekt játékvezetőnek is) és gólokat is.
Pamuki Márk 50.percben szerzett góljával kerültünk előnybe és a hátrány miatt jobban kitámadó hazaiakat sorra sikerült lekontrázni.A kapu előtti pontatlanság és túlzott önzettlenség miatt akkor még nem sikerült belőni a második gólt.Két szinte 100%-os helyzet kimaradt és ahogy ez lenni szokott megis bosszúlta magát.Egy kapunk előtti kavarodás után,jól eltalált, védhetettlen lövéssel egyenlítettek a vendéglátók.A gól feltüzelte őket de fiaink sem hagyták magukat,igazi CSAPATKÉNT működtek és segitették ki egymást.Az utolsó 5 percben mindkét csapaton látszodott már a meleg és a nagy iram okozta fáradtság.De a mieinknek helyén volt a szívük,egy ízben Lampek Krisztián a gólvonalról vágta ki a labdát.Amikor már majdnem mindenki azt hitte,hogy marad az 1-1,akkor a 89.percben,egy előreívelt labdával a Pamuki Alexet szorosan fogó két védő mellett-között kiugrott Pamuki Márk és a kifutó kapus felett emelt a kapuba.
A középkezdés utáni 1-2 percben a lelkileg összetört hazaiak nem tudták már veszélyeztettni a kapunkat,igy sikerült bravúros győzelmet aratni!Szép volt Fiúk!
A bajnokságot vezeti csapatunk,Somogyvár és B.Vasas előtt 2 illetve 3 ponttal,ezt az előnyt kell megtartani a hátralévő 3 mérkőzésen!(Tab és Balatonszabadi ellen itthon és Balatonszentgyörgy ellen idegenben)
Szurkolóinkat továbbra is szeretettel várjuk a mérkőzéseinkre!Köszönjük a támogatásukat!
Hajrá Fonyód!
Juhász István
|