A közgyűlésről
Gál Tamás 2012.02.20. 00:03

2012. február 18-ára a Petőfi Sportegyesület közgyűlést hirdetett, melyen az elnökség beszámolót tartott az aktuális helyzetről, ezt a tagok egyhangúan elfogadták, majd az elnökség tagjai (Erdei Barna, Németh László, Tulezi László), a 2007 óta hivatalban lévő Farkas Tibor elnök úr vezetésével lemondott tisztségéről. Mindeközben az egyesületet segítő embereknek, szervezeteknek emléklapot és plakettet adott át a leköszönő elnök, akinek munkáját a Polgármester Úr, Hidvégi József hasonlóképpen köszönte meg, a tagság teljes egyetértése mellett, vastaps közepette. Az ülésen levezető elnökként közreműködő Bognár Ákos szünetet rendelt el, majd a tagság megtette a jelöléseket az elnökségi tagok személyét illetően.
A jelölések alapján Bakos Zita, Bognár Ákos, Boros Mariann, Dancs Norbert, Erdei Barna, Gyurina Róbert, Papp Ferenc, Pappné Szőke Ildikó és Zsiga Csaba szállhatott harcba a posztokért. Természetesen ezt követően a jelölteknek nyilatkozniuk kellett, vállalják-e a megmérettetést, valamennyien igennel feleltek, megindokolva, hogy miért, kivéve Zsiga Csabát, aki nem volt a helyszínen, de írásos nyilatkozatot juttatott el a tagság elé, melyben vállalta és Bakos Zitát, aki közölte, hogy nem kíván élni a lehetőséggel...
Ennek eredményeképpen a tagság a hat fős elnökségbe nyolc jelöltből választhatott, az alapszabály értelmében összesen hat szavazatot felhasználva. A megjelent tagok száma meghatalmazottakkal együtt, akik szavazhattak, 48 fő volt, így a szavazás érvényes és eredményes volt. A hivatalos végeredmény és az új vezetés összetétele a következő lett:
Bognár Ákos: közös képviselőként van tapasztalata a vezetésben, egy közösség összefogásában, problémák kezelésében, ügyek megoldásában. Nem tartja sokkal másabb feladatnak egy sportegyesület működtetését sem.
Papp Ferenc: korábban már volt a Petőfi SE vezetőségének tagja, így ő leginkább megszerzett tapasztalatával tudja segíteni az új grémium munkáját.
Gyurina Róbert: értelmiségi, több diplomával rendelkezik, az asztalitenisz szakosztályt képviseli, aki jogi ismereteivel is tud segíteni.
Pappné Szőke Ildikó: id. Markovics Lászlóval közösen hozták létre annak idején a labdarúgó utánpótlást, elnökségi tagként egyik legfontosabb feladatának tartja az utánpótlás fejlesztését, nyomon követését, de más szakosztályoknak is szívesen segít.
Boros Mariann: a bankszférában dolgozik, emellett igazolt kézilabdázónk. Még abban az időben került a Petőfi SE-hez ifiként, amikor a kézilabda csapat Nb1/b-s volt. Gazdasági ügyekben segíthet és a pénzügyekre is van rálátása.
Erdei Barna: az előző elnökségből egyedül ő indult újra és ő maradt hírmondónak. A folytonosságot képviseli majd, valamint képviselőként összekötő kapocs lehet a várossal.
A frissen megválasztott elnökség első közös teendője az volt, hogy félrevonuljon, és egymás között megválassza az egyesület új elnökét és alelnökét. Az ő döntésük alapján a Petőfi SE új elnöke Bognár Ákos lett, alelnök pedig Papp Ferenc.
A számviteli bizottság is megújult, Lehel László helyére Farkas Gábor került.
Az eddigi elnökség munkájáért elismeréssel tartozunk a leköszönő tagoknak, hiszen az évek során csaknem kilátástalan helyzetben is sikerült az egyesületet talpra állítani, működtetni, komoly adósságot sikerült ledolgozni, semmissé tenni. Megállapíthatjuk, hogy az új vezetés összetétele nagyon reményteljes, hiszen jelen van a fiatalos lendület, a tapasztalat és a folytonosság, majd' minden szakosztály tudott tagot delegálni. Bekerült két hölgy, ezt történelmi tettként könyvelhetjük el, hiszen erre korábban még nem volt példa.
Farkas Tibor, távozó elnök nemes gesztusként teljes támogatásáról biztosította utódját, valamint felajánlotta az újonnan megalakuló vezetésnek, hogy amiben csak kell, mindenben segít. Bognár Ákos elnök úr pedig azt kérte, hogy a folyamatban lévő ügyekről minél hamarabb kaphasson egy jegyzőkönyvet, természetesen ennek semmi akadálya nem lesz.
Gratulálunk a kinevezésükhöz és jó munkát kívánunk mindnyájuknak!
Hajrá Fonyód!
Képet készítette: Óh Zsolt
|