Petőfi SE Fonyód - BBSC 11 - 27 (8 - 16)
Gál Tamás 2011.10.25. 20:10

"Minden most kezdődik el!"
Adták meg az alaphangot a Fonyód Ultras tagjai és ez bizony így is volt! A Fonyódi Petőfi SE újjá alakult kézilabda szakosztályának első mérkőzésén szép számú közönség jelent meg a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban, ahol hosszú évek múltán rendeztek újra kézilabda bajnoki mérkőzést, mégpedig az NB3-as bajnokság Somogy - Zala csoportjában.
A játékosok nagyon elszántan vetették magukat a küzdelembe, hiszen részben a mérkőzés előtt kapott boglári üzenet, részben a hazai közönség és egyáltalán, az újoncokra mindig jellemző lelkesedés hajtotta őket. Kemény felkészülés után a lányok mintegy 20-25 percig derekasan helytálltak, ezt követően aztán a nagyobb rutinnal rendelkező, nyáron alaposan megerősített boglári együttes fokozatosan elhúzott és a maga javára fordította a mérkőzést.
Szégyenkezésre azonban nincs ok, hiszen a mieinknek ez kimondottan egy tanuló év, és az első félidő jelentős részében mutatott produkció bizakodásra adhatott okot, amellyel Bakos Zita vezetőedző titkon megfogalmazott célját, a középmezőnyt is meg lehet célozni, Az egészen más célokért küzdő balatonboglári kéziseknek gratulálhatunk a sikerükhöz, de bízunk benne, hogy tavasszal minden másként lesz!
Hajrá Fonyód!
Petőfi SE Fonyód - BBSC 11 - 27 (8 - 16)
2011. szeptember 11. Fonyód, Zákányi Kálmán Sportcsarnok
Nézőszám: 150
Játékvezetők: Bódis - Bohár
Petőfi SE Fonyód: Háncsné Slezák Zita,- Tóth Piroska (2), Bakos Zita (1), Boros Mariann, Fodor Barbara (1), Szász-Reichert Szabina (6), Németh Helga
Cs.: Bors Viktória (1), Hegyi Adrienn, Pucskó Zsóka, Stamler Júlia, Sára Krisztina, Turi Viktória
*zárójelben a szerzett gólok száma
A mérkőzés összefoglalója: http://www.youtube.com/watch?v=6n3IuA4GJqw&feature=channel_video_title
készítette: Fonyód TV, Kajetán Jácint
|