Hírek : Vasárnap az Igal csapata látogat hozzánk |
Vasárnap az Igal csapata látogat hozzánk
2012.10.24. 14:05

Okt. 27-e munkanap, ezért a fordulókat egységesen vasárnap játszák. Hozzánk az Igal SE érkezik, akivel az ifi 12 órakor, a felnőtt pedig 14 órakor "ütközik" meg.
Az Igal SE felnőtt csapata jelenleg a 8. helyen áll 14 ponttal. Hétvégén 2-1-re kaptak ki hazai pályán az Andocstól, ami kissé meglepő volt, hiszen az igaliak idén jól szerepelnek otthon. A tavalyi szezonban itthon és idegenben is győzni tudtunk ellenük, de láthatóan idén erősebb gárdával vágtak neki a pontvadászatnak, ezért egyáltalán nem lesz egyszerű dolgunk. Mindenesetre csak a 3 pont lenne elfogadható, hiszen tartanunk kell a lépést a többiekkel, akik nagyjából úgy 4-5-en lehetnek: a listavezető Öreglak (23 pont), a második Buzsák (20 pont), a negyedik Kéthely (19 pont), az ötödik Kaposfüred (18 pont) és megemlítendő a Zamárdi és Szőlősgyörök csapata, akik 16-16 ponttal követik az élbólyt. Csapatunk jelenleg a 3. helyen áll 19 ponttal, ugyanis sokkal jobb a gólkülönbségünk a Kéthelynél.
A bizonyos élbóly egyébként hétről hétre cserélődik. Az 1-6. fordulóban a Buzsák KSE vezette a tabellát, majd a 7. fordulóban a Kéthely, a nyolcadikban ismét a Buzsák, ezt követően pedig az Öreglak csapata vette át a stafétát. Mi a 8. fordulóban ötödikek voltunk, a kilencedikben harmadikok, majd a legutóbbi, 10. fordulót követően szintén maradtunk a dobogó harmadik fokán. A velünk együtt mozgó 4-5 csapat helyezése szintén hétről hétre változik.
Ez mind csak statisztika, azonban jól tükrözi, hogy a csapatok nem nagyon fáradnak és próbálják tartani a lépést egymással. Ezért is nagyon fontos, hogy az elkövetkező 5 fordulóban minél több pontot gyűjtsünk össze!
Fonyód-Igal statisztika:
2007/2008 szezon: Igal-Fonyód 1:3
Fonyód-Igal 5:3
2008/2009 szezon: Fonyód-Igal 5:1
Igal-Fonyód 8:3
2009/2010 szezon: Igal-Fonyód 2:2
Fonyód-Igal 3:4
2010/2011 szezon: Igal-Fonyód 4:3
Fonyód-Igal 3:1
2011/2012 szezon: Fonyód-Igal 5:2
Igal-Fonyód 1:3
Vasárnap tehát Fonyód-Igal 14 órától! Előtte ifi 12 órától!
Hajrá Fonyód!
|