Hírek : Zalaszentgrót ellen búcsúzik a csapat! |
Zalaszentgrót ellen búcsúzik a csapat!
Gál Tamás 2012.06.09. 14:34

Vasárnap, 15 órai kezdettel a Zákányi Kálmán Sportcsarnokban a Zalaszengrót csapata vendégszerepel. Kézilabda csapatunk egy a dobogóért még harcban lévő együttes ellen zárja a bajnokságot, azaz csak zárná, mert ugyan hivatalosan ez az utolsó forduló, de a Vonyarcvashegyen, szabadtéren rendezendő mérkőzés elhalasztása miatt még jövő héten is lesz egy bajnokink.
A hazai pályától mindenesetre együttesünk erre a szezonra búcsúzik, és ebben a nehéz helyzetben, ilyen kevés játékossal remélhetőleg utoljára kell itthon szemmel tartani lányainkat. Törekvés van ugyanis, hogy ezek a létszám problémák megoldódjanak, a következő szezonra van reális esélye annak, hogy nem csak a keret létszáma, hanem annak minősége is javuljon.
Most azonban még jelenlegi állapotunkban kell minél jobban helytállni, ami a papírforma alapján nem lesz könnyű. Ez annyiban az őszi mérkőzés tükörmása lesz, hogy akkor is rengeteg hiányzó miatt egy szűkebb kerettel, ám a jelenlegi helyzetünkhöz képest mégis bő merítési lehetőséggel kellett harcba szállni. Akkor elégedettek lehettünk, hiszen meglehetősen fiatal áltagéletkorú összeállításunk dacára elfogadhatóan teljesítettek a pályára lépők. Reményeink szerint ezt most is sikerül elérni, akkor bizonyára senki nem tér haza rossz szájízzel, a jövőbe pedig minél reményteljesebben tekinthetünk majd!
Hajrá Fonyód!
|