Hírek : Rangadót nyert az U-16-os csapat |
Rangadót nyert az U-16-os csapat
2012.04.10. 00:08

Szeles,esős időben fogadtuk a Balatoni Vasas fiataljait,akik a múlt héten 5-3 arányban verték a nagy ellenfélnek tartott Lengyeltóti csapatát.
Ennek az eredménynek a tudatában a laikusok azt gondolhatták hogy majd óvatosan,megilletődve lép pályára csapatunk. Na erre ők már a második percben rácáfoltak,amikor Pamuki Alex szépen kivitelezett góljával vezetést szereztünk.A gól után is támadásban maradtunk,de figyelni kellett az ellenfél csatáraira is,volt hogy kapusunknak,Csekk Szabolcsnak kellett bravúrral védenie.Aztán a 35.percben emberhátrányba kerültünk Béres Viktor begyüjtötte második sárga lapját,kiérdemelve vele a pirosat is. szünetig egy-egy helyzete volt mindkét csapatnak,de az eredmény nem változott.Az öltözőben,a kiállítás ellenére nem kétségbeesett,hanem elszánt tekintetű fiatalok hallgatták Pamuki Zsolt edző lelkesítő,bátorító szavait.A második félidőben a várt vendég rohamok helyett,10 emberrel is csapatunk irányította a mérkőzést.Két igen komoly gólszerzési lehetőség maradt ki(Bozsó Erik ekkor még kapufát lőtt),ekkor azt hihettük ez megbosszúlja magát.De a srácok máshogy gondolták!Csekk Szabi mutatott be újabb bravúrt,a védők is állták a sarat,a középpályások pedig nagy futómennyiségükkel tüntek ki.Bozsó Erik 18 méteres átlövés gólja után Pamuki Alex megrúgta második gólját,Pamuki Márk pedig egy begyakorolt szöglet után állította be a 4-0-ás végeredményt!
Szép volt fiúk,ez igazi férfi munka volt,de most kell szerénynek maradni!Ha ezt a formát sikerül állandósítani,akkor egy nagyon szép eredmény jöhet össze a bajnokság végén!Szombaton jön a következő rangadó Somogyváron,ahol reméljük folytatódik serdülő csapatunk győzelmi sorozata!
! U-16-os csapatunk megkapta a Karád ellen elveszített mérkőzés 3 pontját, ugyanis az óvást jogosnak ítélte a Versenybizottság az ellenfélnél történt jogosulatlan játék miatt.
Hajrá Fonyód!
Juhász István
|