Hírek : Élre állt a Niké SE! |
Élre állt a Niké SE!
2011.11.21. 11:39
Tegnap a Niké SE Fonyód csapata lejátszotta kilencedik mérkőzését is. Nem a kilencedik forduló részeként, ugyanis a megyei IV. osztályban már befejeződött a bajnokság, már, ami az őszi szezont illeti. Egyedül a Niké SE rója még a köröket és pótolgatja az elhalasztott mérkőzéseit. Az Osztopán csapatát a negyedik fordulóban fogadták volna, de ennek a meccsnek a pótlására vasárnap került sor. Az osztopáni csapatban ismerős arcokkal is találkozhattunk: Riba Gábor és a kapus, Nagy Attila "Tigris" is annó a fonyódi csapatban játszottak, Riba Gabi egyébként a városban is lakik. De a többi játékos sem ismeretlen számunkra, főleg csapat vonatkozásában hallunk róluk sokat a sportpálya környékén, ugyanis elnökünk, Farkas Tibor osztopáni kötődésű és a mai napig jó kapcsolatokat ápol a vendég gárdával. Tehát részéről is igazi "derbinek" ígérkezett a találkozó.
A vendégek fiatal csapattal érkeztek hozzánk, a két alakulat életkorban körülbelül egy szinten lehet. Hideg időben sok hibával játszott mindkét fél, de azért akadtak szép megmozdulások bőven és az akarattal sem volt probléma. Sok helyzetet elpuskáztunk, sokszor a kapu torkából hibáztunk, máskor pedig nekünk kellett izgulnunk, nehogy gólt kapjunk. Idővel kezdett a Niké SE oldalára billeni a mérleg nyelve, de a vendégek továbbra is tartották a lépést velünk. Aztán egy furcsa szituációból sikerült "hátrafelé" fejelve gólt szereznünk Ködöböcz Norbert révén, amelyhez valljuk be azért Tigris portás segítsége is kellett. A meccs egyébként néha kicsit parázs hangulatú volt, főleg az oda-oda rúgdosások miatt, amiből mi azért többet kaptunk, mint adtunk. A lábbujj fagyasztó hidegben aztán megváltás volt a meccs végét jelentő sípszót hallani, de megérte, mert győztes meccset láthatott a kilágogató mintegy 20 szurkoló!
Pláne a Niké SE átvette a vezetést a bajnokságban ezzel a győzelemmel! Csak így tovább!
A Niké SE-nek még egy halasztott mérkőzése van a Somogygeszti ellen hazai pályán. Egyelőre nem tudni sikerül e pótolni most hétvégén. Amint megtudjuk természetesen közzétesszük a pontos időpontot!
Hajrá Niké SE Fonyód!
|