Minden kezdet nehéz, szokták mondani. Hát még egy olyan talajú pályán, mint a bábonyi. Nem megbántva a hazaiakat, de egyszerűen "félelmetes" amilyen állapotban van a kis mocsaras, futballra abszolút alkalmatlan terület. Mindenesetre ezen kellett játszanunk. Persze lehet ezt kifogásnak nevezni, de azért a bunkerfoci - ami minket abszolút nem jellemez - távol áll tőlünk. Így csak a küzdésben bízhattunk, na meg abban, hogy az erőnk nem hagy el minket. 

Mindig parázs meccseket játszunk Horváth István csapatával, ezúttal sem volt ez másként. Gyakorlatilag a kapujukhoz szorítottuk ellenfelünket. Taktikus, fegyelmezett játékkal akár több góllal is vezethettünk volna, de nem sikerült a kapuba találni. Illetve sikerült, csak nem nekünk, ahogy az ilyenkor lenni szokott. Egy kósza felívelés után került a kapunkba a labda. A szünetben nem is lehetett mit mondnai, mert a játék - még ezen a rossz talajon is - megvolt, csak a helyzetkihasználásunk volt gyatra.

A fordulás után aztán kijött a két csapat közti erőkülönbség, és folyamatos nyomás alá helyeztük a hazaiakat. Nagy nehezen sikerült egyenlíteni, Vecsera Zsolti csapott le egy már a kapuba tartó labdára és kiegyenlített. Ugyan még volt idő arra, hogy akár a győzelmet is megszerezzük, de sajnos újabb gólt már nem sikerült szerezni, így egy ponttal távoztunk Bábonymegyerről! Becsüljük meg nagyon! Hajrá Fonyód!